Orbánt bírálta, Iohannist dicsérte Macron

Előbbivel ugyan nem ért egyet, de hát ez van, megválasztották, utóbbi viszont nagyon jó munkát végez szerinte.
Hirdetés

Míg Orbán Viktor újraválasztott magyar miniszterelnököt bírálta, Klaus Iohannis román államfőről méltatóan szól Emmanuel Macron francia köztársasági elnök az illiberális demokráciák népszerűsége és az igazságügy helyzete kapcsán.

Macron államfővé választásának első évfordulója alkalmából adott tévéinterjút, amelyben az egyik riporter arra kérdezett rá, hogyan építhető újra Európa olyan exkommunista országokkal, amelyek ellenzik a menekültek, az idegenek befogadását, példaként pedig Orbán Viktort hozta fel, akinek a diskurzusa szerinte „a háború előtti időszakot idézi”.

Macron ugyanakkor – miközben bírálta a magyar kormányfőt – a választások eredményére is utalt. „Úgy tekintem Európát, ahogy van. Panaszkodhatunk. Én is panaszkodom miatta. Egyetlen, Orbán Viktor által vallott értéket sem tartok a magaménak. De ott van, megválasztották” – szögezte le.

Hozzátette: jelenleg az illiberális demokráciák felemelkedésének vagyunk szemtanúi.

„Egyrészt egy sor olyan demokráciát látok, ahol a lakosság körében egyfajta fáradtság uralkodott el. Olyan demokráciákat, amelyek megszokták a gyengeségeket, az igazságtalanságot, az egyenlőtlenséget, a dühöt, és ahol növekvőben van a populizmus, amelyet ugyan erkölcsileg elítélnek, de nem támadják az alapjait” – mondta Macron.

Hirdetés

„Másrészt ott vannak az illiberális demokráciák, ahol azt mondják: Látják, ezek az emberek gyengék. Ezért nem tartjuk többé tiszteletben a demokráciát. Támadást indítunk a bírák és ügyészek függetlensége ellen” – tette hozzá Macron, Lengyelországot és Magyarországot hozva fel példaként, megjegyezve, egyesek ugyanígy járnak el Romániában is, de üdvözölte Klaus Iohannis román elnök munkáját, aki „irányítás alatt tartja a dolgokat”.

Hirdetés