A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia magyar nyelvű oktatói 1960 körül
zenetörténet
Szerző: Mészáros Tímea
2018. április 13. péntek, 13:25
A román kommunista államhatalom és magyar nyelvű zenei oktatás rapszodikus viszonya tárul fel a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet története révén.

A második világháború utáni erdélyi közhangulat és a kommunista államhatalom intézményszervezése már önmagában is izgalmas téma, de ez csak hatványozódik, ha az egyes intézmények mindennapi életét, anekdotákkal átszőtt történetét akarjuk megismerni. Még akkor is, ha olyan kérészéletű létesítményről van szó, mint a 1948–1950 között működött kolozsvári Magyar Művészeti Intézet. Erről győződhettünk meg Sófalvi Emese zenetörténész előadásán a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Az előadáson az egykori intézmény növendékei is részt vettek, akik saját emlékeikkel egészítették ki az elhangzottakat. Egy olyan kor elevenedett fel ezáltal, mely nemcsak Kolozsvár, hanem

az erdélyi magyar zeneművészeti élet egyik legpezsgőbb időszaka volt.

A Magyar Művészeti Intézet megalapítását Kolozsvár tekintélyes zenei múltja is indokolta, a kincses városban alakult meg ugyanis az első zeneoktatással foglalkozó egyesület Erdélyben, a Kolozsvári Muzsikai Egyesület. Éppen jövőre lesz kétszáz éve annak, hogy megalapításával beindult az intézményes zeneoktatás a kincses városban, ami időszerűvé teszi a Magyar Művészeti Intézet múltjának szélesebb körű megismerését.

Sófalvi Emese muzikológus a kolozsvári előadáson, a Györkös Mányi Albert Emlékházban

Az egyes felsőoktatási intézmények tevékenységeinek egybevonásával 1948 végén egy román és egy magyar művészeti intézetet létesített az államhatalom, melyeket a szocializmus jelszavaihoz híven, „a nép és a haladás” szolgálatába állítottak. Az időszakra az általános kulturális pezsgés volt jellemző, ekkor alapították például a Népoperát is. A Magyar Művészeti Intézet keretein belül zeneművészeti, képzőművészeti és színháztudományi tanszékeket indítottak.

A tehetséges diákok felkutatására a pedagógusi kar vidéki kiszállásokat is szervezett, így hamarosan az intézethez szegődött 38 pedagógus 195 növendéket taníthatott. A román tagozaton mindeközben 70 diák tanult 67 pedagógus irányítása alatt – ismertette a számadatokat Sófalvi Emese. Az oktatás az egykori balettintézetben, a mai Mócok útja 5. szám alatt, összesen 20 teremben zajlott. A zenei fakultás az 1941-ben egyetemi rangra emelt Magyar Konzervatóriumtól vette át az ingóvagyont, többek között kottákat, festményeket, büsztöket és kilenc darab zongorát. A zongorák száma a mai viszonyok között is kielégítőnek mondható.

A tekintélyes tantestület külföldön diplomázott Kodály-tanítványokból, gyakorló művészekből állt,

akiknek elsődleges célja a háborút nyögő Erdély kulturális életének fellendítése volt. Közvetlen kapcsolatuk volt a magyar zenei élettel, de szerves részei voltak a kolozsvári művelődésnek is, például kísérőzenéket is szereztek a színház számára. Nemcsak szakmai, hanem emberi példát is mutattak a tanítványoknak, hangzott el. Az intézet akadémiai és előkészítő évfolyamokkal működött (utóbbiakban az oktatás az 1948-ban létesült Zeneiskola osztályaival párhuzamos rendszerben folyt). A tanrendet a magyar zenei hagyományok mentén állították össze, kiemelten oktatták Kodály Zoltán és Bartók Béla műveit, koncertjeiken is rendszeresen műsorukra tűzték.

Elismert szaktekintélyek oktattak az intézetben 

A méltatott tanárok közül Sófalvi Emese kiemelte Jodál Gábort, aki a színház által játszott Antigoné című darabhoz szerzett zenét. Ebből néhány részletet is hallhattunk felvételről, egy 1959-ben letisztázott partitúra alapján. Kuriózumnak számított, hogy a részletek először csendülhettek fel az 1949-es bemutató óta. A posztimpresszionista zeneszerző munkáját öncélúnak és dekadensnek tartották a kritikusok. Sófalvi Emese szerint azért izgalmas, mert Kolozsváron írták kolozsváriaknak, a szerző jól ismerte az előadókat, a közönség pedig magát szerzőt.

Alig másfél év telt el a Magyar Művészeti Intézet megalapítása óta, ilyen rövid idő alatt is szálkává vált a Román Kommunista Párt szemében, mely minden vonalon meghatározta a mindennapokat. Egy lejárató kampány indult, mely szerint az intézet dekadens elemeket és a polgári értékrendre jellemző komponenseket emelt be a „népnevelésbe”. A polémia a hírlapok hasábjaira is átterjedt.

„A Magyar Művészeti intézet zenei fakultásának azonban vállalni kell sajátos feladatkörét is: újraértékelését a magyar zenei hagyományoknak általában, különös tekintettel erdélyi vonatkozásaira; bátor feltárását a jelenkor nagy magyar alkotók műveibe beszűrődött formalista, dekadens elemeknek, a román-magyar zenei kölcsönhatás kérdésének elmélyítését, a Román Népköztársaság magyar nyilvános zenei életében fokozottabb mértékben való segítő, irányító részvételét, stb.”

– írja Eiskovits Miksa az Utunk-ban 1950. május 27-én.

A Magyar Művészeti Intézet átszervezéséről – ami egyet jelentett a megszüntetésével – 1950-ben érkezett meg a felső utasítás. Egyesítették a magyar és román művészképzést, és megalakult a Gheorghe Dima Zeneakadémia. A korabeli társadalom, beleértve a megszüntetett intézet közösségét is nem csapásként, hanem inkább lehetőségként fogta fel az átszervezést. Nagyon kevesen ismerték fel, hogy az átszerzés mit is jelent a kolozsvári magyar zeneoktatásra nézve.

„Az új konzervatórium (Gh. Dima Zeneművészeti Főiskola) két szekcióval való megalakulása még nagyobb bizonyítéka az együttélő nemzetiségek barátságának és békés úton való együttfejlődésének”

– idézte Sófalvi Emese a Magyar Művészeti Intézet irattárában fennmaradt bejegyzést.

A Világosság ezt írta 1950. november 4-én:

„Ezzel megszűnt a külön román és külön magyar, a mai viszonyok közt elavulttá és a további erőteljes fejlődést gátlóvá vált rendszere”.

A zeneakadémián 1985-ig működhetett az önálló magyar kar, ekkorra fulladt ki a háború utáni kulturális lendület. A Magyar Művészeti Intézetnek nincs utódintézménye, így ingóvagyona a zeneakadémiát gazdagítja. Volt, aki távozott az intézmény életéből, de a legtöbben alkalmazkodtak az új körülményekhez, és változatlan színvonalon folytatták munkájukat.  

Az előadó szerint kikopott a köztudatból a Magyar Művészeti Intézet emléke, jelenkori kutatását pedig nehezíti, hogy egyes iratai nem kutathatóak, miután beszakadt egy raktárhelyiség a levéltárban. Sófalvi Emese érdeklődésünkre kifejtette: nem kell összeesküvést feltételezni emögött, csupán arról van szó, hogy mivel a levéltár egy állami szerv, a beszakadt helyiség a polgármesteri hivatal alá tartozik, és a rendőrség rendelte el a zárlatot, egy olyan speciális helyzet állt elő, melyben a kutatók nem férnek hozzá az egyes iratokhoz. A Gh. Dima Zeneakadémia archívumába került irattári anyagok egy része sem elérhető, mert egy belső levéltári szabályzat értelmében az iratok csak a keletkezésüktől számított 90 éven belül hozzáférhetőek a kutatás számára. A Magyar Művészeti Intézet kutatása mindemiatt nem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk.

Mindazonáltal Sófalvi Emese folytatja a megkezdett munkát, és szívesen fogadja azoknak a jelentkezését, akik rendelkeznek fotóval, iskolai anyakönyvi lappal vagy más hasonló dokumentummal az intézet fennállásának rövid, de tartalmas időszakából.

 

A címlapfotón a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia magyar nyelvű oktatói láthatóak 1960 körül.

 

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/26211
Áram és víz nélkül maradt vasárnap teljes Lugos. Temes megyében 45 ezer ember hiányolja a 20. század civilizatorikus vívmányát, a villanyt.
Ma jelentette be, hogy jövőre újra indul, és semmi kétségünk afelől, hogy meg is választják.
Alig egynapos, de már emlékművet kapott.
Százak próbálják kiásni Temesvárt a hóból, míg Robuék dísztanácsüléseznek. De hát mit tegyenek, ha most van az évforduló?
Januárban Kolozsváron tapsolhatunk a USNK-nak.
Az új alakulat a MRI helyét veszi át.
Ha mindenki olyan hitelesen és érdekesen beszélne a függőségről, mint Kalóz János pszichológus-addiktológus, lehet, hogy kevesebb szerhasználó lenne. Megtudtuk, mitől lesz függő valakiből és hogyan lehet ebből kimászni.
146 éve született a magyar színjátszás meghatározó alakja, a kolozsvári Hollywood atyja.
Elkezdődött a harc az erdélyi és bánsági városok által képviselt sikeres fejlődési modell és a bukaresti atyuska modellje között.
Annak idején nem csak a magyaroknak, sok románnak sem fűlt a foga a nagy egyesüléshez. Főleg, miután látták, hogy jár el az új főváros Erdéllyel szemben.
Mutatjuk, hogyan alussza téli álmát az Europa Nostra-díjas település.
Szigorítják a csendháborítással járó bírságokat.
Mi is a helyzet a Nyugati Szövetséggel? Sabin Gherman sorra veszi a dolgokat, hogy ne szenvedjenek tovább a habzószájú nacionalisták.
Úgyhogy hagyjuk a hazaáruló dumát az erdélyi Svájcról, kedves Cristian Tudor Popescu, kedves álújságírók. Mondja a nemzeti lánggal lobogó szerző.