A hegyimentők felvétele
Tragédia
szabot
2018. április 11. szerda, 19:11
Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indítottak vizsgálatot.
A hegyimentők lehozták szerdán a Fogarasi-havasokból a harmadik iaşi-i turista holttestét is. A hegymászó testét szállító helikopter 17 óra körül landolt a hegy lábánál, nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Adrian Gabor, a Brassó megyei tanács alelnöke.
 
Gabor elmondta, felvették a kapcsolatot az egyik férfi özvegyével, és közölték, hogy csütörtökön hazavihetik a holttesteket, ugyanis már ma befejeződik a törvényszéki orvostani vizsgálat.
 
A három turista holttestének elszállítása szerda reggel 9 óra körül kezdődött brassói, nagyszebeni, zernesti hegyimentők, hegyicsendőrök és egy Bukarestből érkezett helikopter segítségével. A mentőcsapatoknak sietniük kellett, ugyanis a meteorológusok rossz időt jósolnak a környéken szerda éjjeltől – tette hozzá Adrian Gabor.
 
 
Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indult úgynevezett in rem (azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló) eljárás, tájékoztatott a Brassó megyei rendőr-főkapitányság.
 
A három személy – egy 62, egy 64, és egy 18 éves férfi – eltűnését múlt héten jelezte a Fogaras melletti Breaza kolostor egyik papja, aki észrevette, hogy napok óta érintetlenül áll a személygépkocsi, amellyel hárman érkeztek a kolostor környékére. Ezt követően a hegyimentők és hegyi csendőrök hozzáfogtak a turisták felkutatásához, de az időjárási viszonyok megnehezítették a keresést. Végül kedden helikoptert indítottak a térségbe, ebből vették észre a holttesteket. 
 
A 18 éves fiú decemberben, nagykorúsítási bulija helyett meg akarta mászni Románia legmagasabb hegycsúcsát, a Moldoveanut téli időszakban – írja a Mediafax. Akkor az időjárás meghiúsította, hogy felérjenek a csúcsra, ezért március végén újra próbálkozott az édesapjával és annak egy barátjával.
 
A Mediafax által megszólaltatott Ciprian Lolu hegyimentő arra gyanakszik, hogy a fiút az erős szél egy meredek hegyodalba sodorta le, az idősebb férfiak pedig akkor veszthették életüket, amikor megpróbáltak utánamenni és megmenteni a fiút.
 
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/26188
Röviden: autonómia kellene hozzá. Ha nem is területi.
A Kolozs Megyei Tanács hosszú hónapok óta tartó teketóriázás után beüzemelte a fordított ozmózisú rendszert.
Az elöregedés 2050-re olyen méreteket ölt Romániában, hogy 1,74 nyugdíjas fog jutni minden aktív személyre.
A két ügy között nyilván nincs ok-okozati kapcsolat, de azért jó lenne, ha a rangos egyetemek nem csak a saját jogaikat védenék, hanem az odajáró egyetemi hallgatókét is.
A gyanú szerint a volt miniszterelnök katonai diverziós akciók elrendelésében sáros.
Ha már egy olyan kiegyensúlyozott elemző is szóvá teszi, mint Horațiu Pepine, akkor tényleg lehet valami baj az egyensúly körül.
Az RMDSZ törvénymódosítása átment a képviselőházon, már csak az államfőn múlik, mikor vezetik be.
A bukaresti médiafigyelő szervezet ismét elkészítette éves jelentését, melyben terjedelmesen foglalkozik a romániai magyar kisebbség ellen irányuló diszkriminációval is.
A szociáldemokrata vezér és kormánya folyamatosan mantrázzák a kormányprogram egyetlen és abszolút igazságát. A számok azonban olyanok, mint a tények: makacs dolgok.
A szenátorok ma háromnegyedórás vitában mondták el, mit gondolnak Székelyföld autonómiájáról.
És mennyi a képen látható… izének az előállítási költsége?
A jelek szerint nem matematikusi képességei miatt szerepeltetik a szíriai csapatban.
A két rabló százezer lejt vitt el.
Hallgatólagosan elfogadta, hogy ne legyen büntethető, ha valaki nem saját, hanem más hasznára követ el korrupciós bűncselekményt.