Képtelen kémregény
béel
2018. április 6. péntek, 13:18
Daniel Dragomir igencsak érdekes replikával vág vissza az „árulókat” fenyegető Florian Coldeának.

Titkosszolgálati eszközökkel „gyártották” a székely „terroristák” ügyét és más terrorvádakat is – legalábbis erre utalt egy sejtelmes nyilatkozatban Daniel Dragomir, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt ezredese, aki pénteken Florian Coldea, a SRI volt igazgatóhelyettesének azon kijelentésére reagált, amelyben az burkoltan megfenyegette az „árulókat”.

A volt hírszerző tiszt, aki már korábban is hihetetlennek tűnő leleplezésekkel állt elő arról, hogyan hálózott be mindent a hírszerzés, úgy véli,

Coldea mindenkit megfenyegetett, akinek volt mersze leleplezésekkel előállni, de azokat is a SRI-n belül, akiknek még nem.

„Nem azok az árulók, akik védik az országot, azok a honfitársak, akik a visszaélések ellen harcolnak és fényt derítenek arra a sok mocsokra, amit műveltetek, hanem azok az árulók, akik tönkretették az országot” - jelentette ki Dragomir, aki gyávának nevezte Coldeát, illetve olyan embernek, aki ugyanazon személy által írt papírok mögé bújuk, aki Laura Kövesi DNA-főügyész számára is írja a szöveget.

„Ha rám utalt, akkor csak annyit mondok: más szinten is tudok mozogni, és ha még egyszer terroristákról és kémekről beszél, akkor esetleg fölteszem a kérdést: ki fizette a temesvári strandpapucsos terrorista autóját, és

ki épített be embereket a magyar közösség megvádolt tagjai közé a Beke István-ügyben, ki hamisított hangfelvételeket és hogyan gyártott terroristákat”

- mondta sejtelmesen Dragomir, aki ezzel megerősítette az alapfokú bírói ítélet indoklásában foglaltakat.

Mint az közismert, a bíróság ejtette a terrorvádat Bekéék ellen, a bírói indoklás szerint ugyanis a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) hiába készíttetett olyan szakértői jelentést a román hadsereg mérnökével, amelyben nemcsak petárdák pukkantak, hanem szöges bomba robbant, és hiába töltött meg 35 cédét a kísérleti robbantás felvételeivel, ha a fő bizonyítékként kezelt, lehallgatott beszélgetés a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi tagjai között egyszerűen nem támasztotta alá, hogy petárdás riogatáson kívül bármi másra készültek volna 2015. december elsején.

Mint arról beszámoltunk, a SRI a három évvel ezelőtti december elsején, miután a DIICOT letartóztatta Beke Istvánt, azzal indokolta a megfigyelési akciót, hogy a HVIM helyi tagjai bombát akartak robbantani a nemzeti ünnepre szervezett kézdivásárhelyi katonai parádén.

A bombamerénylet terve aztán a vádiratban is helyet kapott, de a bíróság nem látta bizonyítottnak az emberölés szándékát.

Mivel Beke István már beszerezte a riadalomkeltésre alkalmas, de csak tűzszerészek által kezelhető petárdákat, amelyekről tudta, hogy tilos birtokolni, a bíróság végül robbanószerek illetéktelen kezelése miatt ítélte 11 havi és 6 napi, Szőcs Zoltánt pedig felbujtásért 10 havi és 8 napi börtönre, épp annyira, amennyit előzetes letartóztatásban töltöttek.

A strandpapucsos terrorista, akire Dragomir utal, az a temesvári Florin Lesch, akit 2006-ban vettek őrizetbe a Temesvár-Lugos autópályán. Az autójában pedig házilag barkácsolt időzítő szerkezettel ellátott gázpalackokat találtak, amelyekkel állítólag Temesvár belvárosában akart robbantani. Terrorizmus miatt 12 év szabadságvesztésre ítélték.
 

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/26087
És ezzel még szinte semmit nem mondtunk a lesújtó kutatási eredményekről.
Ha tetszik, a mioritikus haza példásan bizonyított, már ami a rossz tanuló státust illeti. És a jelek szerint a tasli nem is fog soká késlekedni.
Határ a csillagos ég, persze, de itt az alapszükségletekről van szó.
Noha rém egyszerű forgatókönyv szerint zajlik ez a horrorfilm, elég sok pénzbe kerül. És alaposan ránk tud ijeszteni. Ja, és nem csak egy film.
Elvileg. Mert úgy lett kitalálva, hogy nem igazán ellenőrzi senki.
A román tudás fellegvárának lakói kábé csak a nacionalista hőbörgés szintjén fejtik ki tevékenységüket. Amúgy köszönik, jól élnek, és szarnak az utókorra. Sabin Gherman írása.
Még december elsején átadnák, ha már egyszer Centenáriumi híd a neve.
Érdekes, hogy miközben Romániában drasztikusan csökkent a EU iránti bizalom, Magyarországon éppen most mutat növekedést.
Kisebbség-kisebbség, nem mindegy, hogy melyik? – gondolhatták az illetékesek.
Aztán jól megfenyegették pénzbírsággal az oktatási tárcát. Most biztos átgondolják.
A kedves kormány tejjel-mézzel folyó Kánaánt ajánl a nyugdíjasoknak. És a szükséges pénzt például az autópályáktól veszi el.
Sőt, megújulnak az istenházák Kolozsváron.
A tulajdonos azt ígéri, Erdély legszebb terasza fog működni a majdani szálloda udvarán.
Az önkormányzat nagy erőbedobással, a szállásadók csillagászati árakkal készülnek a Nagy Napra.