A parlamentben támad fel a tanárok nyuszija

Egyelőre a szenátusban simogatják. Ha már a tanárok lemaradtak az áprilisi fizetésük előrehozásáról.
Hirdetés

Zsebpénzzel, illetve könyvpénzzel készülnek kiszúrni az oktatásban dolgozók szemét, ha már egyébként is mindig ők kapják a legkisebb és a legutolsó fizetésemelést, ráadásul lemaradtak a kormány idei nyuszijáról is: a tanárok sok más közalkalmazottal ellentétben nem kapták meg az áprilisi fizetésüket az ortodox húsvét előtt.

A zsebpénzt a nem didaktikai személyzet kapná: Liviu Pop szenátor, volt tanügyminiszter azt javasolta, a kisegítő személyzetnek is emeljék meg március 1-től 20 százalékkal a bérét, ne érezzék magukat diszkriminálva. „Az egységes bértörvénynek voltak apróbb hiányosságai: például a tanárok bére 2018. március 1-jétől 20 százalékkal nőtt, míg a nélkülözhetetlen nem didaktikai személyzet fizetése változatlan maradt, ami a diszkrimináció érzését ébreszthette bennük” – indokolta kezdeményezését a volt tanügyminiszter. 

A tanárok és a diákok könyvpénzt kapnának egy tegnap benyújtott javaslat alapján. A tanárok évente száz eurót, és kilenc hónapjuk lenne elkölteni, illetve bizonyítani, hogy könyvre vagy e-könyvre költötték. Ha nem tudják bizonyítani, vissza kell fizetniük az összeget. Hasonló rendelkezés tíz évvel ezelőtt is érvényben volt, 2010-ben a gazdasági válság miatt törölték el.

A diákok minden négy évben kapnának 50 eurónyi összeget könyvre, mert csak azok igényelhetnék, akik befejezték a cikluskezdő osztályt, vagyis akik túl vannak az első, ötödik, illetve kilencedik osztályon.

Hirdetés

A tanárok évi könyvutalványa 20 millió eurós kiadással, a diákoké 25 milliós eurós kiadással járna. A húszmilliót az oktatási minisztériumnak még az idei költségvetése (8,3 milliárd lej) is elbírná a kezdeményezők szerint.

A béremelési javaslatot múlt héten, a könyvpénzes javaslatokat tegnap nyújtották be a szenátushoz, és mindhárom át kell még menjen a képviselőházon is.

Hirdetés