Már hetekkel korábban bevillant Kovács Zoltánnak, hogy locsolás. Igazság szerint semmi húsvéti hangulata nem volt, hosszú ideje kötelező köröket futott a munkahelye és az otthona között. Mindenhol különböző dolgokat kértek és vártak el tőle, amelyeket ő panasz és dohogás nélkül teljesített, bár egy ideje talán lélektelenül kissé. Kovács Zoltán megbízható férfi volt, az a típus, akit férjül álmodnak a nők, akiről lehet tudni, hogy pontosan érkezik a randira, majd a szülői értekezletre, és zokszó nélkül kiviszi a szemetet.

Így történt ez Kovács Zoltánnal is, néhány randira pontosan érkezett (és mindig ugyanahhoz a lányhoz), aztán már nem is kellett randiznia, csak pár év múlva időre befutnia a szülőire. Nemcsak a szemetet vitte ki becsülettel, de munkából hazafelé felhívta a feleségét, hogy mit vásároljon, otthon matekpéldákat oldott, ha kellett, és bármit rögtön megszerelt, ami elromlott. Irigyelték is ezért Kovácsnét a szomszédasszonyok. És persze gyakorta hívták szerelni, fuvarozni és cipekedni Kovács Zoltánt, aki

mindig segített és soha nem fogadta el a második pohár pálinkát.

Jelenléte nem volt túl feltűnő, de ha néha elutazott (csakis munkaügyben), borzasztóan tudott hiányozni mindenkinek. Munkahelyén is azt szerették, ha jelen van, mert akkor biztosan működtek a dolgok, csak végső esetben delegálták, rövid időre. Kovács Zoltán nagyon szerette ezeket a rövid időket, pedig semmi különöset vagy urambocsá’ vérlázítót nem csinált ilyenkor. Csak amihez éppen kedve volt. Szigorúan munkaidő után persze. Élvezte az egyedüllétet, azt, hogy akkor és úgy eszik, alszik, olvas, tévézik és internetezik, amikor és ahogyan akar, és soha nem kell kivinnie a szemetet. Kovács Zoltán titokban nagyon utálta kivinni a szemetet. Különösen a szelektívet.

Húsvét előtt persze semmi delegáció: száztíz százalékos irodai munkavégzés jutott neki, emellett nyolc nagy szőnyeget porolt ki özvegy, elvált és szingli szomszédasszonyoknak. És persze vásárolt, fuvarozott, matekpéldákat oldott ésatöbbi, természetszerűleg panaszmentesen. Egyedül ezek a locsoláshoz kötődő szorongó felvillanások nyomasztották. Így érezte magát húsvét előtt, amióta az eszét tudja, talán semmi nem esett annyira nehezére életében, mint a locsolás. Gyűlölt kiöltözni, gyűlölte a nők pacsuliszagát, krémtől ragadós puszira tartott arcát, műszégyenlős műkacaját az obszcén locsolóversek nyomán. Gyűlölt verset mondani, kétmondatosat is, és gyűlölte, hogy ezt várják és kérik tőle. Gyűlölte a negyedik szelet süteményt, a főtt tojás szagát.

Gyűlölt idegen lakásokban zokniban feszengeni és társalogni,

bár egy ideig néhány nőt talán szeretett viszontlátni és hallgatni, aztán már azt sem.

Ennél jobban már csak azt a lehetetlen helyzetet gyűlölte, hogy nem tud, soha nem tudott kibújni a locsolás alól. Ha otthon marad, világra szóló sértődés lesz belőle a rokon és ismerős nők körében, ráadásul az otthon locsolókat fogadó felesége és lányai sem tűrnék el, hogy olyasmit tegyen, ami nem illik. Így Kovács Zoltán húsvéthétfőn, de már előtte is leginkább olyan dolgokat tett, ami illik. Persze nem volt ezzel egyedül, hisz körülötte mások is ugyanezt tették: ünnepnapjaikat is egy különös rend szerint szervezték, szinte mozzanatokra beosztva, az illendőség sajátos szabályai szerint. Biztonságos, kényelmes keretet adott ez az ünnepnek, tudni lehetett, hogy mi hogyan és mi után következik, hogy mit kell enni, tenni, elő- és felvenni, hogy hogyan kell jönni, menni és beszélni. Így együvé tartozónak érezték magukat az emberek, és nem szerették, ha valaki kilóg a sorból.

Kovács Zoltán azt szerette, ha szeretik a körülötte élők.

Persze minden igyekezete ellenére sokat büntették gyermekként, de később is, ha valami nem megfelelőképpen alakult. Az esetek java részében méltatlannak, igazságtalannak, erőfitogtatónak érezte ezeket a büntetéseket, de soha nem tudott kiszakadni belőle a tiltakozás. Kínzó gyomorideget érez ma is, marcangolja magát, ha úgy tűnik, nem csinál jól valamit.

Húsvéthétfőn reggel elsőként kelt fel. Többsoros pajzán locsolóverssel ébresztette feleségét, majd egy kevésbé pajzán, nyuszis hangvételűvel a lányait. Locsolt is, vizes priccolóval, a lányok úgy szerették. Világos inget, öltönyt vett fel, nyakkendőt is kötött. Délelőtt a közel lakó lányokat-asszonyokat látogatta körbe, délután a távolabbiakat. Délután autóval ment, így legalább volt mire hivatkoznia egész nap, és nem kellett összevissza innia. Huszonkét lakásban járt, mindenhol lehúzta a cipőjét, és megkóstolt egy süteményt.

Vitte a vizes és a kölnis locsolót is, óvatosan, röviden fújt velük, kizárólag fejbúbokra. A pajzán verset tizenötször, a nyuszisat hétszer mondta el.