emlékezetpolitika
pazs
2018. március 21. szerda, 19:04
Miért emlékszünk Mátyás országlására úgy, mint az igazságosság aranykorára? Ki volt az egyetlen nő, aki érdemben befolyásolta a magyar történelmet? Romsics Ignác új műve ezekre a kérdésekre is választ ad.

Történelmi pillanatnak lehetünk tanúi, hiszen néhány évtizeddel ezelőtt még senki nem hitte volna, hogy egyszer Kolozsváron mutatnak be egy Magyarország történetéről szóló összefoglaló művet – jelentette ki Rüsz-Fogarasi Enikő, a BBTE Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese Romsics Ignác Magyarország története című munkájának szerdai bemutatóján.

A Kolozsváron gyakori vendégnek számító történész, akadémikus több mint ötszáz oldalas könyvét Egyed Ákos történész, az MTA külső tagja mutatta be. Mint mondta, a könyvet némi meglepetéssel fogadta a szakma, hiszen Romsicsot eddig 20. századi szaktörténészként ismerték, ehhez képest a Magyarország története egy átfogó, a magyar történelem egészét felölelő, történeti szintézisre törekvő munka, amelyet a szerző – bevallása szerint is – nemcsak a szakmának, hanem a szélesebb közönségnek szánt olvasásra.

Romsics Ignác azonban úgy érezte, meg kellett írnia ezt a könyvet – amelyet a bemutatón jelen levő szerző, mint kifejtette, eddigi élete főművének tart –, mert

szembe akart nézni a magyar történetírás dilemmáival, annál is inkább, mivel elszaporodtak az amatőr történészek,

akik mindenféle megalapozatlan és leegyszerűsítő elméleteket terjesztenek, nem is olyan kis példányszámban.

Egyed Ákos úgy véli, bár a történészt és a történetírót szinonimaként szokás emlegetni, mégis különbség van köztük, mert a történetíró képes nagy, összefoglaló műveket írni – ilyen értelemben pedig Romsics Ignác a magyar történetírás legszebb hagyományainak méltó folytatója. Történeti szintézisre törekszik, látásmódja reális és komplex, nem törekszik sem heroizálásra, sem deheroizálásra, egyik célja épp az, hogy a nagy személyiségeket a maguk összetettségében, emberi mivoltában láttassa, hibáikkal és erényeikkel együtt. Tárgyát némi távolságtartással ábrázolja, a vitatott kérdések eldöntésére pedig nem vállalkozik, bár személyes álláspontja is kiérezhető a szövegből.

Vitatott kérdésből pedig aztán van bőven a magyar történelemben,

elég, ha a magyar eredettörténetre vagy a mohácsi csatavesztés okairól szóló elméletekre gondolunk – ezeket az elméleteket Romsics ismerteti és ütközteti ugyan, de egyértelmű igazságot nem tesz köztük. A honfoglalás korával kapcsolatban például kitér a nálunk, Erdélyben – és különösen a Székelyföldön – is népszerű hun–magyar rokonság, illetve folytonosság elméletére vagy László Gyula sokat vitatott „kettős honfoglalás”-teóriájára is.

Egyed Ákos szerint Romsics történetírói módszerének nóvuma abban áll, hogy a történelmet nem nagy személyiségek és események gyűjteményeként ábrázolja, hanem

nagy hangsúlyt fektet egyes korszakok életmódjának/életmódjainak, társadalmi, kulturális folyamatainak, mindennapi életének bemutatására is

– ilymódon kilép a szigorú szakmai keretek közül, olvasmányos, élvezhető történelemképet nyújtva a laikus olvasók számára is. Könyvét öt nagy fejezetre osztotta:

1. A magyar nép kialakulása és megtelepedése a Kárpát-medencében;
2. A középkori magyar királyság;
3. A három részre szakadt magyar állam;
4. A magyar korona országai a Habsburg monarchiában;
5. A trianoni Magyarország.

Romsics fő célja az, hogy – az összehasonlító módszer segítségével – kijelölje Magyarország helyét Európában. Abból indul ki, hogy a honfoglalás után a magyaroknak dönteniük kellett, hova tartoznak: a törzsi széttagoltságot választják vagy nyugat-európai mintára egy erős keresztény állam megteremtését. A kezdeményezést magához ragadó Géza fejedelem vezetésével ez utóbbit választották, bár a keleti irányultságnak is voltak hívei, például az erdélyi gyulák.

Azóta a magyar történelem nagyjából leírható úgy, mint a nyugati minták átvételére való folyamatos törekvés:

Magyarország mindig is szerette volna utolérni a Nyugatot, de teljesen sosem sikerült felzárkóznia annak fejlettségi mutatóihoz, civilizációs szintjéhez.

Visszatekintve például Mátyás király uralkodása – különösen a mohácsi csata- és országvesztés után, a magyar állam három részre tagolódásának perspektívájából nézve – azért tűnhet a béke és igazságosság aranykorszakának, mert a dualizmus előtt Magyarország kétségtelenül ebben az időszakban állt a legközelebb a nyugat-európai modell megvalósulásához. Egyed Ákos azonban azt sem rejtette véka alá, hogy ezzel a korszakkal kapcsolatban vannak hiányérzetei, mivel Romsics egyáltalán nem tér ki a Kolozsváron oly erős Mátyás-hagyományra, az igazságos király erdélyi kultuszára.

Azt tehát, hogy miként látjuk a történelmet, a mai perspektívánk határozza meg, a múltat a mindenkori jelen is formálja

– húzta alá a Romsics-műből kiolvasható alapgondolatot Egyed Ákos.

A Nyugathoz való felzárkóztatás másik kulcsfigurája Mária Terézia, azaz – Romsics véleménye szerint – az egyetlen nő, aki érdemben befolyásolta Magyarország történetét. Ő volt az egyetlen a bécsi udvarban, aki a Rákóczi-szabadságharc leverését követően, a magyar királyságnak a Habsburg birodalomba való integrálása után megértette, hogy a magyarok panaszait meg kell hallgatni, sérelmeiket orvosolni kell, egyszóval nyitottabban kell viszonyulni a magyarokhoz.

Aztán jött a reformkor, a polgárosodás és a modern nemzetté válás időszaka, majd a közvélekedéssel szemben egyáltalán nem vesztes 1848-as forradalom és a valóban vesztes 1849-es szabadságharc, ami fölért egy rendszerváltással, és amelynek következtében Magyarország korábban sosem látott mértékben közeledett a nyugat-európai és észak-amerikai parlamentáris, polgári mintákhoz.

Az 1867-es  kiegyezést – amelynek korántsem alakult ki akkora kultusza, mint Kossuthéknak és ’48-’49-nek –, illetve

a dualizmus korszakát Romsics a Mohács utáni kor legdinamikusabb és legeredményesebb időszakának tartja, amikor jelentősen csökkent Magyarország lemaradása a Nyugattal szemben.

Ezt verte szét a rettenetesen igazságtalan trianoni békeszerződés, amikor a fennen hangoztatott etnikai elvet felülírták a győztesek stratégiai érdekei és a környező államok mértéktelenül mohó követelései. Az ezt követő Horthy-korszak megítélése azonban igencsak ellentmondásos: bár Romsics szerint is autoriter rendszer volt, de a politikai, kulturális értelemben vett pluralizmus alapfeltételei adottak voltak, és a rendszer – egyes vélekedésekkel ellentétben – egészen a késői időszakáig nélkülözte a fasisztoid elemeket.

Apropó Horthy-korszak: a könyvismertetést követően felszólaló szerző elmondta, hogy az 1970-es évek végén járt először Erdélyben, mert akkortájt kezdett el foglalkozni az erdélyi származású egykori miniszterelnökkel, Bethlen Istvánnal.

Két ember volt, akinek a segítségére számíthatott a kezdetektől: Marosvásárhelyen Tonk Sándor, Kolozsváron pedig Egyed Ákos,

bár ez utóbbi kerek-perec közölte vele (a kommunista Románia mostoha viszonyaira utalva), hogy „sokat ne reméljen”.

Azóta azonban sokat változott a helyzet: a történészszakma – a mostaninál jóval korábban elkezdődött – „nemzeti együttműködési rendszerének” keretében számos kiváló magyar történész tart előadást idén Kolozsváron – zárta mosolyogva a könyvbemutatót Romsics Ignác.

Amit az is bizonyít, hogy ezeknek a soroknak az írása közben már javában tart Romsics előadása – egy másik témáról. Úgyhogy: ne menjenek sehová, folytatás következik.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/25880
Se sértődés, se felháborodás nem hangzott el a megnyitón. Cuppogós vörös szőnyeg, megrendültség és emlékezés Doina Corneára játszotta a nyitógála főszerepét.
Mától katonás szigort vezettek be adataink védelmében az egész Európai Unió területén.
Rendesen rátelepült a filmfesztivál a Főtérre, délután már moccanni is alig lehet a szabadtéri mozitól.
Mindegyik érdekelt félnek volt autonómiaterve Erdélyre, de végül az döntött, hogy kinek volt itt a hadserege a második világháború végén.
Röviden: autonómia kellene hozzá. Ha nem is területi.
A Kolozs Megyei Tanács hosszú hónapok óta tartó teketóriázás után beüzemelte a fordított ozmózisú rendszert.
Az elöregedés 2050-re olyen méreteket ölt Romániában, hogy 1,74 nyugdíjas fog jutni minden aktív személyre.
A két ügy között nyilván nincs ok-okozati kapcsolat, de azért jó lenne, ha a rangos egyetemek nem csak a saját jogaikat védenék, hanem az odajáró egyetemi hallgatókét is.
A gyanú szerint a volt miniszterelnök katonai diverziós akciók elrendelésében sáros.
Ha már egy olyan kiegyensúlyozott elemző is szóvá teszi, mint Horațiu Pepine, akkor tényleg lehet valami baj az egyensúly körül.
Az RMDSZ törvénymódosítása átment a képviselőházon, már csak az államfőn múlik, mikor vezetik be.
A bukaresti médiafigyelő szervezet ismét elkészítette éves jelentését, melyben terjedelmesen foglalkozik a romániai magyar kisebbség ellen irányuló diszkriminációval is.
A szociáldemokrata vezér és kormánya folyamatosan mantrázzák a kormányprogram egyetlen és abszolút igazságát. A számok azonban olyanok, mint a tények: makacs dolgok.
A szenátorok ma háromnegyedórás vitában mondták el, mit gondolnak Székelyföld autonómiájáról.