Brassóban nyitja új gyárát a Sennheiser

Ez lesz a negyedik gyára Németország, Írország és az Egyesült Államok után.
Hirdetés

Brassóban építi fel legújabb gyártóegységét az audiotechnikai eszközöket – mikrofonokat, fej- és fülhallgatókat, vezeték nélküli hangrendszereket – gyártó német Sennheiser cég.

A még az idén elkészülő brassói gyárban a nagyközönségnek szánt termékeket állítanak majd elő, és ez lesz a cég negyedik üzeme a németországi, írországi és amerikai gyártóegységei után.

A Sennheisernek az a célja, hogy megszilárdítsa jelenlétét nem csak az európai, hanem a közel-keleti és afrikai piacon – nyilatkozta a cég társelnöke, Andreas Sennheiser. Brassót az infrastruktúra és az európai gazdasági övezettel való kiváló kapcsolata miatt választották új gyáruk helyszínéül.

Az 1945-ben alapított Sennheiser jelenleg is családi vállalkozásként működik, a függetlenségüket pedig a továbbiakban is meg kívánják őrizni a Andreas Sennheiser szerint, aki 2013-tól Daniel Senheiserrel együtt vezeti a céget.

A Sennheiser 2016-ban 658,4 millió eurós eladást produkált.

Hirdetés