Újra méltó körülmények között tanulhatnak a szatmári Kölcseysek

Ünnepélyesen is átadták a Kölcsey Ferenc Főgimnázium magyar kományzati támogatással felújított épületét.
Hirdetés

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében, ünnepélyes keretek között szerdán felavatták a Kölcsey Ferenc Főgimnázium felújított épületét Szatmárnémetiben. A római katolikus egyházi tulajdonban levő iskolaépület felújítását a magyar kormány 700 millió forinttal támogatta. Ebből az összegből sikerült az elmúlt hónapokban teljesen rehabilitálni az impozáns ingatlant, melyet nyolc éve vehetett birtokba Szatmár legnagyobb magyar líceuma.

A városban nagy múltja van az oktatásnak, ahogy Semjén Zsolt is hangsúlyozta: a felújított intézmény elődei már akkor oktatták a szatmárnémetieket, amikor Shakespeare még élt, Galilei a Jupiter holdjait figyelte és Johann Sebastian Bach még meg sem született. A miniszterelnök-helyettes a következő négyszáz évhez kívánt sikert az iskolának.

Az ünnepségen Kereskényi Gábor polgármester, Pataki Csaba, a Szatmár megyei önkormányzat elnöke, Kovács Irén-Erzsébet, a román kormány kisebbségi oktatásért felelős államtitkára, valamint Călin Durlă Pașca Szatmár megyei főtanfelügyelő mondott beszédet, majd Schönberger Jenő római katolikus püspök áldotta meg a felújított épületet.

Az eredetileg református tanintézetként alakult gimnázium nyolc éve költözött a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott épületbe. Szatmárnémeti reprezentatív magyar iskolájában ma 1071 gyermek tanul.

 

Hirdetés