Illusztráció
közszolgák
szabot
2018. március 13. kedd, 19:43
A kezdeményezője visszavonta az aláírását, de azért megszavazza, mert a lelke nem hagyja.
Lelki gyötrelmet okozott a Nemzeti Liberális Párt (PNL) saját képviselőjének, Corneliu Olarunak, annak a 21 honatya egyikének, aki a nyugdíj melletti plusz járandóságot kezdeményezte a helyi választottak számára.
 
A törvényjavaslat jövő év elejétől az öregségi nyugdíj mellett pluszjárandóságot biztosítana az újabb mandátumot nem vállaló polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök, illetve megyeitanács-alelnökök számára, amikor nyugdíjba vonulnak. Az extra juttatás összege a bruttó minimálbér egynegyede szorozva a hivatalban töltött mandátumok számával, de legtöbb hárommal.
 
A javaslat szerint nem részesülhetnek a juttatásból azok a polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és megyeitanács-alelnökök, akiket jogerősen elítéltek tisztségük gyakorlása közben elkövetett korrupciós bűncselekmények miatt. Azok az elöljárók, akik ellen bűnvádi eljárás van folyamatban, csak a jogerős ítélet kimondása után igényelhetik a járandóságot.
 
A lelki gyötrelmet pedig az okozta, hogy a PNL felébredt:
  • ez lényegében extra nyugdíj, amit az alkotmánybíróság már kétszer megvétózott;
  • az USR-n kívül minden pártból akadt egy-két honatya, aki aláírta a kezdeményezést, így a PNL már nem játszhatja a szentet a törvényhozásban;
  • ezért a PNL vezetőtanácsa letiltotta a honatyáit a kezdeményezésről.
Corneliu Olaru kezdeményező a News.ro-nak panaszolta el, hogy bizony ő is visszavonja az aláírását, pedig teljesen méltánytalannak tartja, hogy számos helyi választott tisztségviselő csekély összegű öregségi nyugdíjat kap. 
 
Szerinte félreértés, hogy ezt a juttatást különnyugdíjként emlegetik, semmi köze a katonák vagy bírák különnyugdíjához, különben is ő ezt a törvényjavaslatot volt polgármesterként és jelenleg honatyaként nyújtotta be a romániai polgármesterek kérésére, szabadkozott. Végig úgy nyilatkozott, hogy ő a minimálbér mandátumonkénti 0,25 százalékát javasolta, miközben a szöveg 25 százalékról szól, de amikor összegszerűen beszélt az extra juttatásról, akkor már mandátumonként mintegy 400 lejt említett.
 
Az, hogy a PNL már nem támogatja az elképzelést, Olaru szerint nem jelenti azt, hogy ne törődnének a kisnyugdíjasokkal. Legközelebb olyan törvényt javasolnak, mondta, amely az összes alacsony nyugdíjat megemeli, beleértve a helyi választottakét is.
 
Mi több, a mostani sem hamvába holt kezdeményezés, amiért ő visszavonta az aláírását róla, a javaslat halad tovább a törvényhozás üzemében, és szerinte végül meg fogják szavazni, mert ez mindegyik párt érdeke. Ő legalábbis meg fogja szavazni, ha majd napirendre kerül, mert – mint mondja – az aláírását ugyan pártdöntésre visszavonta, de joga van a személyes választáshoz, és a lelke nem engedi, hogy a helyi választottak ellen voksoljon.
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/25749
Kukába, feledésbe vagy éppen háttérbe merült politikusok „relikviái” kaphatók egy adok-veszek oldalon. (Nem csak) gyűjtőknek.
Nos, mi, magyarok is pont ugyanazt gondoljuk a saját kultúránkról, mint a románok. Az egyetlen különbség, hogy ők sokan vannak, mi kevesebben.
A kolozsvári bajnokcsapat Craiováról hozta el a Román Szuperkupát, Culio góljával.
Kilencven vádlott áll bíróság elé az illegális egészségügyi költségtérítések miatt.
Két hete ért véget az összművészetinek nevezett fesztivál Torockón, de a szervezőknek még mindig nem sikerült eltakaríttatni a szemetet a rendezvény helyszínéről.
Pedig a bíróság is próbált segíteni neki, de hiába.
Két kontragóllal született meg Belgium első világbajnoki érme.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség végre elkezdett pártként viselkedni. Kérdés, ért-e hozzá. Mert ha nem, a nagy machinációk közepette könnyen seggre eshet.
Hivatali visszaélés miatt jelentették fel a börtönőrök Tudorel Toadert.
Mi köze Nicolae Ceaușescu nemzeti-kommunista diktátornak Ioan-Aurel Pophoz, a Román Akadémia elnökéhez? Első ránézésre semmi. Másodikra viszont annál több.
A három párt mozgósítására pár százan gyűltek össze Kézdivásárhely főterén.
Ennél még az észak-erdélyi autópálya is jobb befektetés volt, mert az legalább nem készült el.
Így járnak azok az önkéntesek, akik nem egyeztetnek a nemes feladatról a környék lakóival.
Éhségsztrájkba kezdett egy családi ház megmentéséért a székelyudvarhelyi városháza előtt az uh.ro fotóriportere.