Dragnea törvénnyel akadályozná meg Románia becsmérlését

Ne szidhassa minden gyüttment a Hazát!
Hirdetés

Törvényt kellene alkotni azok ellen, akik rontják Románia hitelét, néhány európai parlamenti képviselőhöz hasonlóan – vetette fel Liviu Dragnea.

A PSD elnöke a România TV egyik hétfő esti műsorában azt mondta: a román államnak „korrigálnia” kell azt a sok hazugságot, amit „Monica Macovei és más EU-képviselők” terjesztenek, rontva ezzel az ország külföldi megítélését.

„Ezek az emberek (…) igen sok kárt okoznak, mi pedig emiatt veszítünk a szuverenitásunkból, a méltóságunkból, a tiszteletből és abszolút semmit nem nyerünk” – fogalmazott Dragnea.

Azt azonban elismerte, hogy egyelőre nem tudja, hogyan lehetne egy ilyen törvényt megalkotni, de talán más országokban létezik hasonló. „Nem bűncselekményről beszélek, persze, de valakinek fizetnie kell. Természetesen létezik a szólásszabadság, de a hitelrontást azért mégsem kellene megengedni” – fogalmazott.

De miért utálja Dragnea Monica Macoveit? Hát mivel az EP-képviselő volt az, aki a 2000-es évek közepén, a Tăriceanu-kormány igazságügyi minisztereként beindított egy sor igazságügyi reformot, amelyek célja az volt, hogy a DNA-ra támaszkodva elindítsa a közélet megtisztítását a korrupciótól. A DNA és a korrupcióellenes harc ellen állást foglaló politikusok szemében ma is Monica Macovei az ősmumus, aki szerintük elindította a politikusok üldöztetését a korrupcióellenes harc ürügyén.

Hirdetés