Dragnea támogatja a családról szóló népszavazást, és Brüsszelre mutogat a késleltetéséért

A PSD elnöke szerint a románok konzervatív álláspontja „fontos embereket” zavarhat.
Hirdetés

Liviu Dragnea bevallása szerint támogatja egy népszavazás kiírását a család alkotmányos meghatározásának módosításáról, amit hárommillió ember kért egy petícióban. A képviselőház elnöke szerint emiatt Brüsszelben „konzervatív beállítottságúnak”  könyvelték el.

„Ez a dolog nem miattam késik, hanem azért, mert fontos emberek – most nem akarok neveket említeni – megtámadták a törvényt az alkotmánybíróságon. Én támogatom egy népszavazás kiírását, amit több millió ember kért, még akkor is, ha úgy értettem, hogy Brüsszelben konzervatívnak tartanak emiatt. Én nem adom fel. Én nem azt mondom, egy bizonyos kisebbség ellen cselekedjünk, sőt, támogatom a civil partnerséget, de egy több millió ember által aláírt kezdeményezést nem lehet jelentéktelennek tekinteni. Én azt mondom, hogy az összes intézményes akadály ellenére tartsunk egy népszavazást, hogy a polgárok nyilvánítsanak véleményt. És miután véleményt nyilvánítottak, beszélhetünk, meghallgathatjuk a bírálatokat. De hogyha esetleg a románok véleménye zavarni fog másokat, akkor mit mondanak majd, hogy a román nép konzervatív, és valamennyiünket megbüntetnek?” – fejtegette Liviu Dragnea.

A képviselőház 2017-ben elfogadott egy hárommillió ember által aláírt alkotmánymódosító kezdeményezést, amelynek értelmében a család egy férfi és egy nő szabad akaratából létrejött házasságon alapszik.

Hirdetés