Nőnapon indul a beiratkozás az iskolába

Március 8-tól lehet iskolába iratni azokat a gyerekeket, akik idén betöltik a hat évet.
Hirdetés

Közzétette a tanügyminisztérium az elemi osztályokba való beiratkozások ütemtervét és módszertanát a 2018-2019-es tanévre. A szaktárca szombati közleménye szerint a gyerekek elemi osztályokba való beíratásának első szakasza március 8-26. között zajlik, majd április 12-18. között, a második szakaszban azokat a gyerekeket lehet iskolába iratni a szabadon maradt helyekre, akik az első szakaszról valamilyen okból lemaradtak.

Az előkészítő osztályba azokat a gyermekeket várják, akik 2018. augusztus 31-ével bezárólag betöltik a hatodik életévüket. A szülők kimondott kérésére azonban a 6. életévüket 2018. szeptember elseje és december 31. között betöltő gyerekeket is be lehet íratni előkészítő osztályba, amennyiben megfelelő pszichoszomatikai fejlettségi szinten állnak. Erről a megyei oktatási tanácsadó központok (Centrul Judeţean de Resurse şi Asistenţă Educaţională – CJRAE) állíthat ki megfelelő elismervényt március elseje és 23. között. 

Március elsején minden iskola közzéteszi a beiskolázási tervet és az előkészítő osztályok számát. Azok a tanintézmények, amelyek előkészítő osztályok indítását tervezik, kötelesek nyílt napot szervezni az érdeklődők számára március 1-12. között.

Hirdetés