Életének 75. évében meghalt Tahi Tóth László

A Vígszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később adnak tájékoztatást.
Hirdetés

Életének 75. évében csütörtökön elhunyt Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész – közölte a Vígszínház az MTI-vel. „Emlékezetes és felejthetetlen alakításait, tehetségét, életszeretetét örökre szívünkben őrizzük” – írták a közleményben. Tahi Tóth Lászlót, akit türelemmel és méltósággal viselt betegség után ért a halál, a Vígszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később adnak tájékoztatást.

A színművész 2017. január 21-én a József Attila Színház Hattyúdal című előadása közben lett rosszul, amelyben Tamburás szerepét alakította. A művész az előadást végigjátszotta, utána azonban mentővel kórházba szállították. Néhány héttel később agyműtéten esett át.

Tahi Tóth László 1944. január 23-án született Budapesten Tahi-Tóth Nándor festőművész-rajztanár és Pfeiffer Eleonóra gyermekeként. Hat testvére közül ketten – Tahi József és a közelmúltban elhunyt Tóth Tahi Máté is – a színi pályát választották.

Színháza sikerdarabjainak állandó, kiemelkedő szereplője volt, különös tehetséggel bújt groteszk alakok bőrébe. Pályafutásának emblematikus szerepe A képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalhez fűződik, fellépett a Harmincéves vagyok című zenés darabban is. Számtalan színpadi szerepe mellett több mint negyven filmben és tévéjátékban nyújtott kiemelkedő alakítást. Az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkron- és hangjátékszínész volt.

Hirdetés