Giurgiulești kikötő (fotó: TV8.md)
Ki lopja el?
Jean St'Ay
2018. február 20. kedd, 09:56
Mindenki nyugodjon le, nem a magyarok keze van a dologban. Hanem az anyatermészeté. Igaz, nem tudni, ő milyen nemzetiségű.

Románia bő egy évtizede folyamatosan veszít szuverén, egységes és oszthatatlan nemzeti területéből. A hihetetlen jelenség a Moldovai Köztársasággal közös határon zajlik, a Prut partján, a folyó dunai torkolatának közelében. Ezen a helyen a folyómeder évi átlag két méterrel mozdul el nyugati irányba, vagyis Románia területére. 2006 óta, amikor a jelenséget először észlelték és vizsgálták, Románia majdnem egy hektárnyi területet „adott át” a Moldovai Köztársaságnak.

A nagymértékű erózió mellesleg veszélyezteti a Galac városát és annak ipartelepét védő gátat, illetve a Moldovai Köztársaságot Romániával összekötő közúti és vasúti hidat. Az Országos Vízügyi Igazgatóság szaktanulmányában többek közt az áll, hogy csak az utóbbi öt év során a Prut folyó 12 méternyire hatolt be Románia területére, gyakorlatilag aláássa a hidakat és a gátat és „ellopja” a nemzeti területet. A tanulmány szerzői a sürgős beavatkozás szükségességére figyelmeztetnek.

A szakemberek azt is megjegyzi, hogy egyetlen állami hatóság sem tett semmit az ügyben, noha a folyamat 2006 óta tart. A nemzetközi jog vonatkozó szabályozásai szerint, ha egy folyómeder természetes módon változik, a partvonal módosulásával alakul az államhatár is.

Erre vonatkozóan a szakemberek megjegyzik: igaz, hogy a jelenség okai jórészt a természetben keresendők, ám a Prut túloldalán levő Giurgiulești kikötőben végrehajtott intenzív talajmunkák, illetve a román hatóságok érdektelen hozzáállása is besegített.

Az Országos Vízügyi Igazgatóság illetékesei bejelentették: 2018-ban 500 000 eurós partmegerősítési munkálatokat hajtanak végre az érintett területen. Hogy ne fogyjon tovább a haza földje.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/25422
Megkávéztatják a fáradt sofőröket az ünnepek alatt a magyar és román rendőrök.
Egyszerű matematika az egész: 210 ezer autóra alig 50 ezer parkolóhely jut.
Itt a lista, amelyiken ellenőrizheti, hogy az Ön települése köztük van-e.
Kolozsvár, Nagyvárad, Arad és Temesvár a hétvégén hivatalossá teszi koalícióját.
Ezt szokták mondeni azok a tökéletlen alakok, akiket a pártdinamika kulcspozíciókba juttat. Mindenki hibás, csak ők nem.
Amúgy Papp Attila Zsolt álnéven jár közöttünk. És bemutatták az új verskötetét Tengerkolozsváron, Vízierdélyben. Kicsit felugrottunk mellé a költői trámvájra.
Bő fél évvel később szóltak a magyaroknak is, hogy bonzsúr, alá lehet írni. Legfeljebb a Partiumra lett volna esélyük, de Románia győztesként azt is vitte.
Nem, kedves Olvasónk, ez nem vicc. De. Vagyis hát nem.
Még idén felavatják az új utasfelvételi részleget, de már készülnek az új terminál tervei is.
Az nem úgy van a gyulafehérvári nyilatkozatban, ahogy le van írva. Ja, a rendkívül okos szerző nagy tisztázási igyekezetében összekeveri a szemiotikát (jeltan) a szemantikával (jelentéstan).
Hiába esküdözött a FCSB főjuhásza, hogy őt nem győzhetik le a magyarok a centenárium alkalmából.
Párhuzamos valóságokat szül a kisebbségi jogok kérdése Erdélyben. Abban azonban mindenki egyetért, hogy csak papíron léteznek.
A klasszikus dió-alma-mogyoró már a múlté, manapság sokkal rafináltabb meglepetések terhelik a Mikulás zsákját és a szülők pénztárcáját.