Feljelentették, lekapcsolták a határon túli magyarok ellen uszító Facebook-oldalt

A magyarországi választások mocskába belekevert erdélyi magyar családnak többen is felajánlották a jogi segítséget.
Hirdetés

Személyes adattal visszaélés gyanúja miatt nyomozást rendelt el az ügyészség egy erdélyi magyar család interneten közzétett családi fotója ügyében. Előzőleg feljelentés érkezett az ügyészséghez, hogy valaki a választási kampányhoz kapcsolódóan jogosulatlanul tette közzé a család fotóját egy közösségi oldalon úgy, hogy ahhoz a családot hátrányosan érintő, valótlan állításokat fűzött – közölte a budapesti Fővárosi Főügyészség.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében az áll: az ügyben tett feljelentés szerint egy ismeretlen olyan valótlan tartalmú bejegyzést tett közzé egy internetes közösségi oldalon, amely lényegében arról szólt, hogy egy Erdélyben élő család, amely soha nem élt Magyarországon, elmegy szavazni a 2018-as választáson csak azért, hogy továbbra is kapjon pénzt a magyar kormánytól. Az ismeretlen a bejegyzéshez feltöltött egy fotót is a családról azzal a szöveggel, hogy ez az a határon túli család, amelyről a bejegyzésben szó van, egyúttal arra buzdított, hogy minden olyan felhasználó ossza meg ezt a képet, akinek elege van a „szavazatvásárlásból”.

Időközben a Facebook lekapcsolta az oldalt, már nem érhető el. 

A feljelentés adatai szerint a bejegyzéshez feltöltött fotón egy Erdélyben élő panziótulajdonos és családja szerepel, a közzétett fénykép mellé írt bejegyzés pedig valótlanságokat állít róluk. Az érintettek nem adták hozzájárulásukat a fotó közzétételéhez, azt tudtukon kívül tették fel az internetre. A fotót és az ahhoz kapcsolódó valótlan bejegyzést több ezren megosztották, illetve a közzététel után a család gyalázkodó üzeneteket kapott – írja a főügyész.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség értékelte a feljelentésben szereplő adatokat, és megállapította, hogy a fénykép felhasználásával, közzétételével kapcsolatban megállapítható a személyes adattal visszaélés vétségének gyanúja, ezért elrendelte a nyomozást, amellyel a Budapesti Rendőr-főkapitányságot bízta meg.

Hirdetés

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy többen is felajánlottak jogi segítséget az érintetteknek.

 

Hirdetés