Eggyel kevesebb exminiszter marad börtönben

Stelian Fuia volt mezőgazdasági miniszter 2016 júniusa óta ült börtönben hivatali visszaélés miatt, de most szabadlábra helyezték.
Hirdetés

 

Szabadlábra kerül a hivatali visszaélés miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélt volt mezőgazdasági miniszter, Stelian Fuia, miután a konstancai törvényszék hétfőn helyt adott az alapfokú bírósági döntés ellen benyújtott fellebbezésnek, és jóváhagyta a feltételes szabadlábra helyezését.

Január 10-én a medgidiai bíróság még úgy értékelte, hogy Fuia nem teljesíti a szabadlábra helyezés feltételeit, de ezt most a konstancai felülbírálta. Mivel az ítélet jogerős, Fuia elhagyhatja a börtönt.

A volt tárcavezetőt még 2016 júniusában ítélték három év szabadságvesztésre, enyhítve ezzel az egy évvel korábban, alapfokon meghozott, négy év szabadságvesztésről szóló ítéletet.

A minisztert azért ítélték el, mert bizonyítottnak látták a vádat, hogy 2005 és 2007 között a funduleai Gyógynövény-kutatóközpont igazgatójaként elmulasztotta megtenni hivatali kötelességét, és ezért elárverezhetővé vált a kutatóintézet több épülete, aminek révén anyagi haszonhoz jutott a miniszter sógorának cége. Ezáltal a román államot 1,6 millió lejjel (több mint 358 ezer euróval) károsították meg. Fuia a Mihai Răzvan Ungureanu vezette rövid életű, jobbközép kormánynak volt tagja 2012 elején.

A vádirat szerint Fuia a kutatóközpont igazgatójaként elmulasztotta felmutatni egy polgári perben azokat az iratokat, amelyek igazolták volna, hogy a kutatóközpontnak egy régi adósság miatt elárverezésre javasolt épületei az állam tulajdonában vannak.

Hirdetés

Ezzel megállítható lett volna az elárverezésük, de az ügyészek szerint Fuia ezt nem tette meg.

A miniszter testvérének férje az Agrochemicals Romania nevű cégnek a társtulajdonosa, és az árverezés nyomán a miniszter sógora 174 631 lej (csaknem 40 ezer euró) jogtalan anyagi haszonban részesült, egy másik személy pedig törvénytelenül került az 1,6 millió lej értékű ingatlanok birtokába.

Fuia 2012-ig a Traian Băsescu korábbi elnök egykori pártja, a Demokrata Liberális Pártnak (PDL) volt tagja, amelyből 2012 közepén lépett ki.
 

Hirdetés