Magyar gyűlölők
béel
2018. február 18. vasárnap, 15:08
Ha a külhoni magyarok jogai ellen kell uszítani, akkor egy kis lopás és hazudozás is bocsánatos bűn egyesek szerint.

Elképesztően pofátlanul uszítanak a határon túli magyarok, főleg pedig az erdélyiek ellen egy, a külhoni magyarok szavazati joga ellen kampányoló Facebook-oldalon – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

A „Ne szavazhasson, aki SOHA nem élt itt” elnezésű Facebook-oldal jelentős számú, 36 ezer követővel rendelkezik, akiket alaposan megvezet:

hazugságokat terjeszt, ráadásul egy háromgyerekes székelyföldi családapától ellopott fotóval.

Péntek délután öt órakor került fel a következő posztjuk: „Levelet kaptunk a Pásztor családtól. Írásukban boldogan fejtik ki, hogy ugyan egy percet nem éltek Magyarországon, és nem is akarnak idejönni, mert jó nekik Erdélyben, de mégis el fognak menni szavazni a 2018-as választásokon, hogy továbbra is kapják a pénzt a Fidesztől! Undorító, elég a szavazatvásárlásból! Lájkold és oszd meg a képet, ha te is elvennéd a Pásztor család szavazati jogát!”.

A poszthoz a Felsősófalván élő panziótulajdonos, Parajdi Kálmán Endre családi fotóját tették, a következő felirattal: „Ez a határon túli család még sosem járt Magyarországon! A szülők mégis elmennek szavazni az én gyermekeim sorsáról!” A posztot egyetlen nap alatt hétezerötszázan osztották meg, és csaknem hétszázan szóltak hozzá, sokan egészen alpári hangnemben, a határon túli magyarokat gyalázva.

A fotóra tett felirat viszont többszörösen is hazudik: Parajdi Kálmán Endre családjával együtt hét évig Zalaegerszegen élt és dolgozott (és fizetett adót), ráadásul mindhárom gyereke a zalaegerszegi kórházban született. Tíz éve költöztek vissza a székelyföldi Felsősófalvára, ahol egyrészt egy utazási irodát és szálláskereső oldalt visznek, valamint a Sóvidék Panziót és Vendégházat üzemeltetik.

Kálmán és felesége egyébként nem regisztrált a választásokra, és ez azt jelenti, hogy akkor nem is szavazhatnak.

Az előző ciklusban sem éltek ezzel a jogukkal.

A családi fotót egy zalaegerszegi barát, Mészáros T. László fotós készítette egy készülő album, a Szerelmem, Székelyföld számára. A kép szerzője lapunknak elmondta: neki is rettentően kínos, hogy ez a fotó ilyen szituációba került, hiszen Kálmánék igazi jóbarátai.

Parajdi Kálmán hiába írt levelet az FB-oldal tulajdonosának, az nem reagált. Ezért hozzászólásban a következőt írta a kép alá: „ehhez a poszthoz felhasznált családi kép használatához (amelyet feltehetően a Sóvidék Panzió & Vendégház oldalamról megkérdezésem és tudtomon kívül lopott le) nem adtam felhasználási engedélyt, még akkor sem, ha a fenti saját oldalon nyilvánosan elérhető!” Ennek ellenére azóta kapott gyalázkodó üzeneteket is – olvasható a Magyar Nemzetben.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/25399
Túlfizetik Romániában a közalkalmazottakat, pedig a gazdasági helyzet nem indokolja a bőkezűséget.
A Kolozs Megyei Tanács elnöke aláírta a felszámolás megtervezésének és végrehajtásának rendeletét.
Felújították a brassói Zsinór utcát, ezután perselypénzből tartanák rendben.
A románok az Egyesülés Centenáriumában egymásnak esnek egy értelmetlen csatában, amelynek semmi értelme, mert csak vesztesei vannak.
A báthorysokra is kiterjesztenék a pár hete indult kísérleti projektet.
Kevesebb lesz az autó, több a fa, jobban érvényesülnek a műemlék épületek és a teljes Farkas utca élhetőbbé, bensőségesebbé válik – ígérik a polgármesteri hivatal által kiírt tervpályázat nyertesei. A győztes terv részleteit Macalik Arnold, a Mossfern építészeti iroda képviselője tárta fel a Főtérnek.
A politikai talpnyalók sajnos nem jobbak, ha történetesen erdélyiek. Sabin Gherman írása.
Erről Csíksomlyón közös állásfoglalást is megfogalmaztak.
Mindenkinek elgurult a gyógyszere a családról szóló népszavazás kapcsán?
Bukarest szerint megvannak az újabb székely terroristák: az udvarhelyi művészetis diákok.
És került Erdély elkerülhetetlenül Romániához. Centenáriumi minisorozat az impériumváltásról.
Tíz év sztrádaépítéseit vizsgálta régiókra lebontva az EU statisztikai hivatala. Elképesztő, de Románia is szerepel a toplistán.
Újabb vádemelések történtek az utóbbi idők legnagyobb egyetemi korrupciós botrányában.