migrare necesse est
Timi
2018. február 13. kedd, 20:43
Más európai országokhoz képest „csak” két és félszer többen kértek menedékjogot, mint az azelőtti évben.

A tavaly csaknem ötezer külföldi bevándorló kért menedékjogot, ami több mint két és félszerese az egy évvel korábbi adatnak – derült ki a bevándorlási hivatal (IGI) kedden közzétett éves jelentéséből.

Míg 2016-ban 1886 külföldi kért védelmet, tavaly a menedékkérők száma elérte a 4820-at. Az IGI az illegális bevándorlás jelentős növekedésével, elsősorban a Szerbia felől érkező határsértők számának megugrásával magyarázza a növekedést.

Románia a kötelező betelepítési kvóták alapján tavaly 174 menedékkérőt vett át Görögországtól és Olaszországtól. Az előző évi 554 menedékkérővel együtt az Európai Unió eddig összesen 728 – vagyis a korábban tervezett több mint 4000-nél jóval kevesebb – menedékkérőt helyezett át az országba. 

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/25327
És ezzel még szinte semmit nem mondtunk a lesújtó kutatási eredményekről.
Ha tetszik, a mioritikus haza példásan bizonyított, már ami a rossz tanuló státust illeti. És a jelek szerint a tasli nem is fog soká késlekedni.
Határ a csillagos ég, persze, de itt az alapszükségletekről van szó.
Noha rém egyszerű forgatókönyv szerint zajlik ez a horrorfilm, elég sok pénzbe kerül. És alaposan ránk tud ijeszteni. Ja, és nem csak egy film.
Elvileg. Mert úgy lett kitalálva, hogy nem igazán ellenőrzi senki.
A román tudás fellegvárának lakói kábé csak a nacionalista hőbörgés szintjén fejtik ki tevékenységüket. Amúgy köszönik, jól élnek, és szarnak az utókorra. Sabin Gherman írása.
Még december elsején átadnák, ha már egyszer Centenáriumi híd a neve.
Érdekes, hogy miközben Romániában drasztikusan csökkent a EU iránti bizalom, Magyarországon éppen most mutat növekedést.
Kisebbség-kisebbség, nem mindegy, hogy melyik? – gondolhatták az illetékesek.
Aztán jól megfenyegették pénzbírsággal az oktatási tárcát. Most biztos átgondolják.
A kedves kormány tejjel-mézzel folyó Kánaánt ajánl a nyugdíjasoknak. És a szükséges pénzt például az autópályáktól veszi el.
Sőt, megújulnak az istenházák Kolozsváron.
A tulajdonos azt ígéri, Erdély legszebb terasza fog működni a majdani szálloda udvarán.
Az önkormányzat nagy erőbedobással, a szállásadók csillagászati árakkal készülnek a Nagy Napra.