Kreatívok jelentkezését várja az Electric Castle fesztivál

Megéri jelentkezni: 15 ezer eurót érhet egy jó ötlet.
Hirdetés

Építészeket, dizájnereket, grafikusokat, művészeket, egyszóval kreatív embereket keres az Electric Castel, hogy 15 ezer eurós támogatás fejében új színekkel és formákkal töltsék meg a fesztivál helyszínéül szolgáló bonchidai Bánffy-kastély területét.

A szervezők minden évben valamilyen újdonsággal próbálják meglepni a fesztiválozókat, különös hangsúlyt fektetve a 220 ezer négyzetméternyi területen található dizájn-elemekre. A július 18–22. között esedékes fesztivál helyszínét idén fiatal erdélyi művészekkel karöltve fogják megtervezni.

A felhívás alapján interaktív installációkban, fényjátékokban és a kempinghely átalakításában is gondolkodhatnak az ötletgazdák.

A fesztivál hatodik kiadásának újdonsága lesz az úgynevezett Quiet Camping, amelynek kialakításában szintén számítanak a kreatívokra. Azok jelentkezését is várják, akik dokumentum-, vagy rövidfilm, esetleg videoklip formájában mesélnék el a fesztivál történetét. Az elkészült anyag nem haladhatja meg a harminc percet, a legsikeresebb mű pedig a fesztivál támogatásában részesül. Minden kategóriában több nyertest hirdetnek, akik fejenként akár 5 ezer eurós támogatásban is részesülhetnek.

OwntheStage címszó alatt hamarosan a zenészek számára is versenyt hirdetnek: a pályafutásuk elején lévő zenekarok és DJ-k közül a nyertesek jól ismert előadókkal állhatnak majd színpadra –ahogyan ez már az elmúlt években is megvalósult. További részletek az esemény honlapján találhatók.

Hirdetés