A fiatalokról fog szólni a 2018-as év Hargita megyében

A megyei tanács minden eddiginél nagyobb összeget fordít ifjúsági programokra.
Hirdetés

Hargita Megye Tanácsa a 2018-as évet az ifjúság évének nyilvánította, csütörtökön bejelentették, hogy a tavalyhoz képest nagyobb összeget, 250 000 lejt biztosítanak az ifjúsági programok támogatására.

A megyei tanács sajtóirodája szerint pályázni lehet erdei iskola programokra, képzések, táborok szervezésére, didaktikai eszközök beszerzésére.

A programokon belül nagy hangsúlyt fektetnek az erdei iskola programra, a terv az, hogy a program mozgalommá nője ki magát, hiszen ez az a tevékenység, amely kiviszi a gyerekeket, a fiatalokat a szabadba, és emellett szerteágazó gyakorlati tudással gazdagodnak.

„Az ifjúság évének elsődleges célja a szemléletváltás, hogy minél többet beszéljünk arról, hogy hogyan tud egy fiatal sikeres lenni itthon. Az erdei iskola programon keresztül több tízezer fiatalt szeretnénk kivinni a természetbe, további célunk a minél több pályaorientációs tevékenység és tanácsadás szervezése”

Hirdetés

– mondta az ifjúsági tevékenységeket támogató kiírás kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A kiírásokra jogi személyiséggel rendelkező, Hargita megye területén ifjúsági tevékenységet folytató alapítványok, egyesületek, szervezetek és egyházak pályázhatnak. 

Hirdetés