A „liberálisok” és Băsescu pártja ki akarja nyírni a katolikus gimnáziumot újraalapító törvényt

Ludovic Orban pártelnök közölte: most arra feszülnek rá, hogy az alkotmánybírósággal kaszáltassák el a marosvásárhelyi magyar iskolát.
Hirdetés

Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) a jelek szerint minden áron be akarja gyűjteni a Nagy-Románia Párt legélethűbb megszemélyesítőjének járó díjat az idei farsangi szezonban: Ludovic Orban, a párt – amúgy apai részről magyar származású – elnöke azt követően, hogy a szenátus döntő kamaraként szerdán elfogadta a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapítását, már be is jelentette, hogy keresik az indokot, amely miatt megtámadhatják a döntést az alkotmánybíróságon.

„Elemezzük az ügyet, keressük az alkotmányellenes részeket.

Már legalább egyet találtunk, és amennyiben elegendő számút találunk, megtámadjuk.

Sajnálom, hogy ez a tervezet egyes ellenzéki erők támogatásával ment át” – mondta Orban, arra utalva, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is a PSD-ALDE kormánytöbbséggel, illetve az RMDSZ-szel együtt szavazott.

Orban szerint az, hogy a kormányoldal támogatta a gimnázium létrehozását, annak tudható be, hogy az RMDSZ „hozzátapadt” a koalícióhoz. Úgy fogalmazott:

az RMDSZ az a „mankó”, amely a jelenlegi „szocialista-kommunistoid” kormányt támogatja,

és szerinte már nem képviseli azokat a magyar polgárokat, akik rá szavaztak.

Érdeklődéssel várjuk, milyen alkotmányellenes részekre bukkant az utóbbi jó egy évben a magyargyűlölet-rollert jócskán túltoló PNL a jogszabályban. Főleg annak fényében, hogy a szerdai szenátusi szavazás előtt Cseke Attila, az RMDSZ frakcióvezetője arra emlékeztette szenátortársait: Románia alkotmányában és törvényeiben garantálja a kisebbségek jogát etnikai és vallási identitásuk megőrzéséhez. Hozzátette: a törvényt a felsőház szakbizottságában a kormány által megfogalmazott ajánlásokhoz igazították, így alkotmányosságához és szabályszerűségéhez nem fér kétség.

A soviniszta hisztériakeltéshez csatlakozott a Traian Băsescu volt államfő vezette Népi Mozgalom Párt (PMP) is,

Hirdetés

amelynek képviselőházi frakcióvezetője, Eugen Tomac jelentette be, hogy alkotmánybírósághoz fordulnak a törvény miatt, amelyet „a román nemzet semmibe vételének” tartanak.

Szerinte a parlament a PSD vezetői és Budapest közötti „mocskos” megegyezés nyomán elfogadott törvénnyel felülírta a bíróság ítéletét, amely törvénytelennek minősítette az iskola létrehozását kimondó határozatot.

Tomac azzal próbálta tovább szítani a magyargyűlöletet, hogy azt állította: miközben Marosvásárhelyen nincs kizárólag román tannyelvű gimnázium, most a második olyan középiskolát hozták létre, amelyben csak magyar nyelven zajlik az oktatás – holott „elegendő” olyan iskola van Romániában, amelyben magyarul lehet tanulni.

Tomac magyarellenes megnyilvánulásairól hírhedtté vált párttársa, Marius Paşcan szenátor egyenesen azzal állt elő, hogy a jogszabály „megsérti a helyi autonómia alkotmányos elvét”.

Hirdetés