Dragnea: mélyíteni kívánjuk a román-magyar együttműködést

A nagyobbik román kormánypárt elnöke ezt a Szijjártó Péterrel folytatott beszélgetést követően közölte.
Hirdetés

A román-magyar stratégiai partnerség elmélyítésére törekszünk – írta közösségi oldalán Liviu Dragnea, a képviselőház és a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt elnöke azt követően hogy hétfőn este Bukarestben találkozott Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel. Mint fogalmazott, a találkozó során szóba került a gazdasági együttműködés fejlesztése, mivel a két ország jelentős kereskedelmi partnere egymásnak. Hozzátette, mélyíteni kívánják az ágazati együttműködést a már zajló projektekben, például az energetika és az infrastruktúra terén, egyen új együttműködési területeket is keresnek.

Dragnea szerint „konstruktívan és partneri alapon” kell kezelni a két fél számára fontos témákat.

„Kifejtettem, hogy Románia mindig is egy stabilitási tényező volt a régióban, (…) és azon meggyőződésünket is, hogy jó együttműködés csak folyamatos párbeszéddel érhető el” – írta Facebook-bejegyzésében Liviu Dragnea.

Mint megírtuk, Szijjártót hétfőn Teodor Meleşcanu román külügyminiszter munkaebéden fogadta, majd Dragnea mellett a szenátus elnökével, Călin Popescu Tăriceanuval és Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel folytatott megbeszélés szerepelt a napirendjében.

A Tăriceanuval folytatott megbeszélésen is a kétoldalú kapcsolatok gazdasági és stratégiai vonzatairól esett szó, és a közös energetikai és infrastrukturális befektetések megvalósításáról.

Hirdetés

Tăriceanu a két ország parlamentjének szerepét emelte ki a biztonság és a védelem terén folytatott együttműködésben.
Szijjártó Péterkiemelte: Románia fontos stratégiai partner Magyarország számára, és a gazdasági kapcsolatok jelentőségéről beszélt.

A találkozón – a magyar-román találkozók kapcsán használt elengedhetetlen formula szerint – kiemelték, hogy a magyarországi román és a romániai magyar közösség fontos szerepet játszik a kétoldalú párbeszédben.

A megbeszélésen a szélesebb körű regionális együttműködésről is szó esett.

Hirdetés