A kép forrása az szkc.ro
k(r)ézi
Szerző: Boros Miklós
2018. január 31. szerda, 16:50
Akár ennyiben is össze lehet foglalni a székelyföldi sportélet egyik sikertörténetének bukását.
Alig egy héttel a tulajdonos halála után az elmúlt évtized egyik legjobb romániai férfi kézilabda-csapata lehúzta a rólót. A klub visszalépett a bajnokságtól, a játékosok szétszéledtek Konstancától Spanyolországig, csak egy több százezer eurós adósság maradt a 2015-ös Challenge Kupa-győztes után. A helyi politikusok máris beígérték egy új klub létrehozását, az új kezdetet, de ettől a probléma még megmaradt.
 
És ez a probléma nem az SZKC-hoz kötődik, hanem egy általános jelenség. Romániában minden sportág minden csapata a tulajdonos hangulatától, kénye-kedvétől, anyagi helyzetének változásától vagy éppen – mint az udvarhelyi kézilabdázók esetében látjuk – a puszta létezésétől függ. És hogy ez a tulajdonos magánszemély, magáncég vagy éppen állami intézmény, az teljesen mindegy. Ha van kedve pénzt költeni, akár a sajátjából, akár a közéből, akkor van csapat, ha viszont nincs, egyik napról a másikra eltűnik a pályáról. 
 
Mert Romániában a focit kivéve egyik sportágban sincs meg a profit lehetősége. Aki kézilabdára, kosárlabdára, hokira költi a pénzét, az valóban támogatja a sportot, hiszen ezekben nincsenek eurómilliós nagyságrendű játékos-eladások és televíziós jogdíjak, a jegybevételből pedig legfeljebb egy-két játékos fizetése ha kijön. 
 
Kurkó János belefáradt a kétfrontos háborúba, eltűnt a HC Csíkszereda. A DNA rászállt az önkormányzatok korrupciógyanús támagatásaira Nagybányán, Temesváron vagy Marosvásárhelyen. A Kolozsvári CFR az egyetlen túlélő, amely Pászkány Árpád kiszállása után is talpra tudott állni, bár újbóli megerősödéséhez új támogató is kellett. 
 
A romániai klubok közel három évtized alatt sem tanulták meg a felelősségteljes gazdálkodást, a több lábon állást és a hosszú távú tervezést. A pálya még mindig a balkáni vadkapitalista hiénáké. 
 
„Az én játékszerem” – így nevezte egykor Pászkány a CFR focicsapatát. A gyerekek kezéből kihulló vagy megunt és eldobott játékszerek azonban össze szoktak törni. És a legtöbbet közülük lehetetlen újra összerakni. 
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/25126
146 éve született a magyar színjátszás meghatározó alakja, a kolozsvári Hollywood atyja.
Elkezdődött a harc az erdélyi és bánsági városok által képviselt sikeres fejlődési modell és a bukaresti atyuska modellje között.
Annak idején nem csak a magyaroknak, sok románnak sem fűlt a foga a nagy egyesüléshez. Főleg, miután látták, hogy jár el az új főváros Erdéllyel szemben.
Mutatjuk, hogyan alussza téli álmát az Europa Nostra-díjas település.
Szigorítják a csendháborítással járó bírságokat.
Mi is a helyzet a Nyugati Szövetséggel? Sabin Gherman sorra veszi a dolgokat, hogy ne szenvedjenek tovább a habzószájú nacionalisták.
Úgyhogy hagyjuk a hazaáruló dumát az erdélyi Svájcról, kedves Cristian Tudor Popescu, kedves álújságírók. Mondja a nemzeti lánggal lobogó szerző.
Egyre nagyobb és hangosabb a zártkörű buli.
Igaz ugyan, hogy Ecaterina Andronescu, a régi-új oktatási miniszter tudja, mennyi kétszer kettő, viszont az oktatási stratégiák szétcseszése terén is markánsan bizonyított.
Leszámol az újkapitalizmus iránti illúziókkal és egy globalizációkritikus, ökopolitikai alternatívát mutat fel Zöld jelzés - Vázlat egy új politikához című, nemrég Kolozsváron is bemutatott könyvében az LMP volt vezetője.
És amúgy sem lesz képes semmit megvalósítani.
Kulturálisan az. De jure nem az. De hogy elege van a bukaresti bojárok packázásaiból, úgy tűnik, tény.
Naná, hogy ezért is feljelentette a fürdővárost.
Ajaj, mi lesz ebből! Gyulafehérvár és Nagyszeben is társulna a négyekhez.