Lehúzza a rólót a legsikeresebb székelyföldi csapat

Meghalt a főtámogató Verestóy, kiszáll az SZKC a bajnokságból, szélnek eresztik a játékosokat.
Hirdetés
Nem tudja anyagilag biztosítani a folytatást, szélnek ereszti a játékosait a Székelyudvarhelyi Kézilabda Club, amely jelenleg a negyedik helyen áll a férfi kézilabda bajnokságban, szinte holtversenyben a harmadik Temesvárral, és csak két ponttal lemaradva az élen álló Bukaresti Steauától.
 
Az SZKC hétfő délutáni közleménye szerint játékosait szabadon igazolhatóvá nyilvánítja, és kiszáll a romániai országos bajnokságból. Az ebben a szezonban is remekül teljesítő csapat a pénzhiány miatt adja fel, derül ki a közleményből: Verestóy Attila politikus, vállalkozó múlt heti halála után senki sem lépett a főtámogató helyére.
 
A klub köszöni a város és a megye vezetésének, illetve a mellette kitartó kisebb cégeknek a támogatást, illetve a segítséget abban, hogy más főszponzort keressenek, de az idei bajnokságot a beállt bizonytalanságban már nem tudják folytatni.
 
„Köszönet mindenkinek, aki a magáénak érezte az SzKC-t, aki a kezdetektől dédelgette, aki az évek során anyagilag mellette állt, aki szívből szurkolt, aki önfeledten énekelte a székely himnuszt a győzelmek után” – áll a közleményben, amely megemlékezik az országos szinten elhódított érmekről, a magasba emelt Challenge Kupáról, a nagy győzelmekről és a keserédesen elveszített összecsapásokról.
 
„Ennek a csodának ezúttal vége” – zárja közleményét a klub.
 

Hirdetés