Az új bukaresti kormány és a Magyarországgal való kapcsolat

Románia egy ideje nem tesz egyebet, mint magas labdákat adogat Orbán Viktornak.
Hirdetés

Liviu Dragneának a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) január 15-i ülése után nem volt meggyőző magyarázata Mihai Tudose leváltásának okára. De egy felelősségteljes párt esetében az olyan kijelentéseknek, melyek szerint egyesek a székely zászló mellett fognak lobogni, ha kitűzik azt az állam intézményeire, elégségeseknek kellett volna lenniük a politikai támogatás megvonásához.

És nemcsak azért, mert egy európai kormányfő esetében még a magánszférában használt szókincsnek sem lehet ilyesmi része, a nyilvánosság előtti beszédről nem is beszélve. (Amúgy az utóbbi években voltak román miniszterek, akiknek kevesebbért is távozniuk kellett). De főleg azért, mert kényes helyzetbe hozza Romániát és kimondottan árt a regionális egyensúlynak.

Ez nem túlzás.

A regionális stabilitásnak a jó román–magyar kapcsolat az egyik pillérre.

Ugyanilyen igaz, hogy nem Mihai Tudose kijelentése az egyetlen, mely feleslegesen feszültté tette a román–magyar kapcsolatot – csakhogy a volt kormányfőnek tudnia kellett volna, hogy a felelőtlenül dobált szavak sokat nyomnak a latban.

A román–magyar alapszerződés 1996-os aláírása után a kapcsolatok pályája sokáig felfele ívelt. Az euro-atlanti célkitűzés közeledtével Románia megszabadult a múlt komplexusaitól és a románok felfogták, hogy Magyarországnak esze ágában sincs katonai offenzívát indítani (esetleg nyugati támogatással) Erdély annektálásáért. A magyar közvélemény szintén felfogta, hogy a románok nem vademberek gyülekezete, akik magyarokat szoktak reggelizni, és hogy a Corneliu Vadim Tudor vagy Gheorghe Funar félék a legkevésbé sem képviselték a többség véleményét.

Végül szövetségesek lettünk a NATO-ban és partnerek az Európai Unióban

és akár még a határellenőrzés felszámolásának is örvendhettünk volna, ha Románia is bekerül a Schengen-övezetbe – amit az Európai Tanács 2011 januárjában kezdődött magyar elnöksége minden erejével támogatott is.

A dolgok lassan-lassan megváltoztak – és nem jó irányba –, ahogy Budapesten kezdett megszilárdulni Orbán Viktor illiberális rezsimje. Tanulság: egy illiberális rezsim nem elégszik meg azzal, hogy a határokon belül vonja ellenőrzése alá az igazságszolgáltatást, a médiát és a civil szervezeteket. Egy ilyenfajta rezsim előbb-utóbb a regionális stabilitásra nézve is gonddá válik. Mert

az illiberális közbeszéd nem tekinthet el a történelmi revánsra való hivatkozástól.

A populizmus a múlt felé fordul, és annak kísérteteiből táplálkozik.

Orbán Viktor nem lehetett kivétel. Számára nem volt elegendő a magánnyugdíj-rendszerekkel, a bírákkal, a liberális médiával vagy a Közép-Európai Egyetemmel folytatott belpolitikai harc. A szomszédos országokban élő magyarok határozott, hajthatatlan védelmezőjeként is meg akart jelenni – így aztán gondok keletkeztek a Szlovákiával, Szerbiával és – nyilvánvalóan – Romániával meglévő kapcsolatokban is, ahol a legtöbb Magyarországon kívüli magyar él.

Bármelyik román kormányfőnek mindezeket

végig kellett volna gondolnia, mielőtt tálcán kínál érveket budapesti kollégájának.

Nem tudjuk, mi járhatott Mihai Tudose fejében, utólagos pontosításai, mint ahogy a MAE (Külügyminisztérium – a szerk.) közleménye egyáltalán nem tisztázták a helyzetet, ugyanis sután fogalmazottak, erőltetettek voltak és így nem lehettek hitelesek. De Orbán Viktor számára világos volt: megkapta a nem remélt alkalmat, hogy nemzettársai védelmezőjének szerepében tetszelegjen, akiket az erdélyi várak falaira akar fellógatni a vérszomjas oláh.

Ezután már megállíthatatlan volt az eszkalálódás – a román nagykövetet berendelték a magyar Külügyminisztériumba, aztán egy viszontberendelés következett Bukarestben, miután magyarországi szélsőjobboldali aktivisták székely zászlót lógattak a Románia budapesti nagykövetségének bejáratánál elhelyezett táblára. Reméljük, hogy a forrófejűek nem tervelnek ki majd valami újabb csínytevést nálunk, vagy a szomszédos országban.

Hirdetés

Ha másért nem, azért, mert

Orbán Viktor már elég pontot sepert be magának –

áprilisban parlamenti választása lesz és a pragmatizmusa azt mondatja vele, hogy nem hagyhatja az erdélyi kérdést kizárólag a Jobbikos szélsőségesekre.

E sorok írásakor nem tudjuk, hogyan néz majd ki Románia új kormánya. Egyértelmű, hogy az új kormánynak semmiképpen sem szabad megismételnie Mihai Tudose hibáját és belemennie Orbán Viktor illiberális játékába.

Románia jobban tenné, ha az európai értékek kontextusában és nem illiberális módon kezelné kapcsolatait a kisebbségekkel.

Erre nézve erős jelzés lenne, ha segítő kezet nyújtana a román nyelv könnyebb megtanulásában az erdélyi magyar gyermekeknek és fiataloknak. Ez egy igazán hosszú távra szóló politika lenne.

Persze, egy adott pillanatban bármelyik politikus beleeshet a populizmus bűnébe, a magyarokkal szembeni agresszív nyelvezet mindig is szavazatmágnesnek tűnhet. De rossz hírem van az ilyenféle hajlamúak és az illiberális politikák csodálóinak: Románia számára zárva van a Visegrádi Csoport ajtója. Regionális kontextusban pedig Románia csak Brüsszeltől, a francia–német „kemény magtól” remélhet támogatást.

Ami pedig Orbán Viktort illeti, állandóan feszültségre van szüksége a szomszédokkal meglévő kapcsolatokban, mindenekelőtt azért, mert ezt diktálja neki a közmondásos pragmatizmusa.

A szerző az RFI România főszerkesztője.


Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés