Nagyon utálja az ellenzék, hogy Iohannis kormányalakítással bízta meg Dăncilát

Szerintük lett volna jobb megoldás, ezért nem is szavaznak bizalmat az új kormánynak.
Hirdetés

Egyöntetűen bírálta az ellenzék, hogy Klaus Iohannis államfő elfogadta a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslatát, és Viorica Dăncilă európai paramenti képviselőt bízta meg kormáyalakítással.

Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt  első alelnöke az Agerpres beszámolója szerint közölte, pártja a Dăncilă vezette kormány ellen szavaz.

„A kijelölt kormányfő tökéletes tükörképe annak, mit tud nyújtani a Szociáldemokrata Pártból és Liberálisok és Demokraták Szövetségéből álló koalíció Romániának. Egyetlen év alatt a PSD és az ALDE négy kormányfőt javasolt Románia számára.

Megbuktatták saját kormányaikat, egymás ellen csatároztak, gyenge és sebezhető embereket támogattak,

fittyet hánytak emberek millióinak elvárásaira. Ezeknek a felelőtlen embereknek nagy árat kellene fizetniük mindazért, amit Romániával műveltek’ – mondta Turcan.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) országos tanácsa sajnálatosnak tartja, hogy Viorica Dăncilă miniszterelnök jelöltté való kinevezésével Iohannis „elszalasztotta annak lehetőségét, hogy gátat vessen a PSD okozta katasztrófának”.

„Romániának olyan kormányfőre van szüksége, aki kívül esik a PSD-ALDE mérgező koalícióján, aki az állampolgárok érdekeit és az ország javát szem előtt tartva kormányoz. Az államelnöknek volt egy esélye, és úgy döntött, hogy a Szociáldemokrata Pártnak adja azt’ – mondta Dan Barna USR-elnök.

A formáció közleményében leszögezi: nem fogja megszavazni a „harmadik Dragnea-kormányt”, és továbbra is

„harcolni fog a parlamentben és az utcán” a jelenlegi többség „veszélyes” kezdeményezései ellen.

Hirdetés

„Sajnálatos, hogy Iohannis elnök elszalasztotta annak lehetőségét, hogy gátat vessen a PSD okozta katasztrófának, elszalasztotta annak esélyét, hogy törvényes és alkotmányos jogköre révén egy decens kormányfőt nevezzen ki. A PSD-nek adott újabb esély azt jelenti, hogy Románia sajnos az elkövetkező periódusban is a Liviu Dragnea középkori szeszélyeinek prédája marad, amelynek következtében egyre távolabb sodródunk Európától” – véli Dan Barna.

Az USR közleménye arra is kitér, hogy tavaly Viorica Dăncilă a 13-as sürgősségi kormányrendelet és az igazságügyi törvények módosításának „lelkes támogatója” volt, és ezen véleményét több ízben hangoztatta az Európai Parlamentben.

Traian Băsescu, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke szerint

„az államfő a számára legkényelmesebb megoldást választotta”.

Băsescu megismételte: abból kiindulva, hogy a PSD „alkalmatlan a kormányzásra”, két miniszterelnök-jelöltet is ajánlott, de „sajnos az államfő a számára legkényelmesebb megoldást választotta és a teleormani Viorica Dăncilát jelölte”.

Klaus Iohannis szerdán jelentette be, hogy elfogadta a PSD ajánlatát és Viorica Băncilă európai parlamenti képviselőt bízza meg a kormányalakítással.

Hirdetés