Ha egyes hazafias elvtársak a politikából és a sajtóból mást is olvasnának, nemcsak előszavakat, akkor nem okozna többé nekik álmatlanságot, hogy jönnek a magyarok elvinni Erdélyt. Az egyesülés századik évfordulóján a magyar pártok éppen az alapító okirat – a gyulafehérvári Nemzetgyűlés Határozata – tiszteletben tartását kérték, és

tévedsz, ha azt hiszed, hogy ezt az autonómiát csak a magyarok hangoztatták, hangoztatják.

Ezen kívül tegyünk úgy, mintha nem tudnánk, hogy az egyesülés egy Brătianu-féle bunkósággal indult: mégsem tartunk semmiféle Alkotmányozó Gyűlést, írjátok alá és olyan alkotmány lesz, amilyet én akarok. Arról sem beszélünk, hogy Maniu miért tagadta meg a részvételt az 1922-es koronázáson, arról sem, hogy 1928-ban, Gyulafehérváron miért ítélte el határozott szavakkal Bukarest központosító őrületét.

Maniu, Vaida Voevod, Traian Vuia, Aurel Vlaicu, Romul Boilă – mind románok; vádolhatnád őket azzal, hogy eladták magukat? Sever Bocu, a Birodalom hatóságai által börtönnel büntetett újságíró-aktivista, egyike annak a 12 erdélyinek és bánságinak, akik 1917-ben szimbolikusan hadat üzentek Ausztria-Magyarországnak (amiért „távollétükben” halálra ítélték őket) – ő mi volt?

Ezek a politikusok minden erejükkel elítélték a központosítást;

sőt, Romul Boilă, az Erdélyi Kormányzótanács volt minisztere új, föderalizmushoz közelálló alkotmányt javasolt 1931-ben, az újdonsült állam modernizálásának szükségességére hivatkozva. Mindnyájan románellenesek voltak? Csak azért, mert nem úgy gondolkodtak, mint a Fanartól elkábult iskolaszolgák?

A tankönyvekben írnak Cuzáról és a Kis Egyesülésről (Havasalföld és Moldova 1859-es egyesüléséről van szó – a szerk.), méghozzá olyan ünnepélyességgel, hogy azt hiszed, Isten könyörületessége szállt alá a románokra. Miközben nem egészen így történt – a iaşi-iak alig három év múlva már utcára vonultak, Moldova metropolitájával az élen, és a szétválást követelték. Miért?

A vlach rendszer DNS-ébe mélyen beivódott struktúra földhöz vágta a moldvaiakat.

Egyetlen ember sem képes cseppenként megreformálni a rendszert, egyszerűen muszáj az egészet kicserélni. Cuza 1862 januárjában hagyta ott Bukarestért Iași-t; alig két hónappal később, a Katonai Iskola avatásán nyilvánosan beismerte: „Aggasztanak a Moldva régi fővárosára a közszolgáltatások bukaresti központosításával rákényszerített áldozatok.”

A Konzultatív Főtanács a következőt mondta 1863. november 28-án: „Iași erkölcsi és anyagi állapotának közelgő jobbra fordulása akkor következik be, ha az egész Román Haza számára bekövetkezik a jobbra fordulás, haladás és javulás, vagyis megvalósul a modern tudomány három nagy elve:

1. A közigazgatási decentralizálás,

2. A teljes önkormányzati függetlenség,

3. A bíróság függetlensége az elmozdíthatatlanság fokozatos bevezetésével.”

Az akkori iași-iak okosabbak voltak, mint napjaink parlamentjének slampos többsége.

Kogălniceanu beszédei sem szerepelnek a tankönyvekben: a Kis Egyesülés egyik létrehozója volt és elsőként fogta a fejét, amikor látta, mi sült ki belőle… A moldvaiak folyamatosan azt remélték, hogy Iași második főváros lesz, még I. Károly is megígérte ezt nekik 1866 augusztusában – az akkori alkotmány 131. cikkelye pedig elő is írta közigazgatási autonómiára vonatkozó különleges törvények megalkotását.

És? A Duna-menti bojárok győztek, az ő Moldvájuk tovább hanyatlott a mai napig, amikorra az Európai Unió legszegényebb régiója lett és úgy tűnik, erről egyetlen minisztérium sem tud.

Menjünk tovább: megtörtént az 1918-as egyesülés – és?

Az erdélyi Vaida Voevod a Parlamentben átkozódott az észbontó központosítás ellen, a bukovinai Iancu Cavaler de Flondor megundorodva visszavonult, a besszarábiai Pan Halippa aláírta a Pruton túli képviselők által Ferdinánd királyhoz intézett első memorandumot: „Felség! Az 1918. március 27-i egyesülési nyilatkozat tartalmazta azokat az alapokat, melyekre az Egyesülést helyezni kell: a decentralizálás és a közigazgatási autonómia (…) Az 1918. március 27-i egyesülési nyilatkozat az a jogcím, melyen Besszarábia Romániával egyesülése alapszik. Besszarábiát az egyesülés óta olyan módon kormányozzák, ahogy még az afrikai fekete gyarmatokkal sem bánnak.”

Ez 1924-ben volt. A iași-iak három évvel korábban, 1919 januárjában aláírtak egy memorandumot, szintén Ferdinándnak címezve:

„Közigazgatási decentralizálás és települési autonómia – ezeket a megoldásokat javasolták a iași-iak már 1863 óta.

(…) A központosító rendszer az egyetlen oka annak, hogy mára nem csak Iași, hanem egész Moldva szenved, és mára mélyreható különbség lett a Milcov túlsó és innenső partja között, melyről azt lehetne mondani, hogy mintha nem is ehhez az országhoz tartozna.”

És mit kértek még a 8. cikkelyben?

„A vasúti hálózat fejlesztése, elsősorban a nemzetközi forgalom biztosításához Észak-Erdélyen keresztül, és egy kikötő létrehozása Besszarábia fekete-tengeri partvidékén.”

Románellenesek voltak a moldvaiak?

Tudod, miért akarták ezt a politikai és sajtóbeli rettegők által annyira elítélt autonómiát? Idézem: „Miként történt egyes bukaresti intézmények felszerelése a iași-iakkal szemben: Bukaresti Orvosi Egyetem – 106.400 lej, Iași-i Orvosi Egyetem – 40.500 lej; Bukaresti Bakteriológiai Intézet – 52.830 lej, Iași – 7.200; múzeumok és Bukaresti Füvészkert – 175.157 lej, múzeumok és Iași-i Füvészkert – 500 lej.”

1938-as memorandumában Iuliu Maniu is számokat sorol, Sever Bocu szintén. Az egész a bukaresti bojársághoz került. Tudod, miként zárul a iași-iak 1919-es memoranduma? „Iași nem könyöradományt kér, hanem igazságot.” Mindnyájan igazságot követeltek, a frissen egyesült összes tartományból, de

az új Romániát továbbra is a fanarióta banda vezette – pont, mint ma.

És akkor most mondd meg: milyen kapcsolat lehet még az autonómia/decentralizálás/régiósítás és az egységes, nemzeti és a többi, és a többi állam között? Semmilyen. De – és ezt érdemes megjegyezni: ez a párosítás, autonómia/magyarság lett a legravaszabb búvóhely, amikor az emberek kérdőre vonnak – románul! –, hogy miért nem csináltál autópályákat, miért pusztult le az oktatás, vagy miért pusztulnak el az emberek a kórházakban. Plusz, lezárásképpen: gondolkodjanak el azok a „hazafiak”, akik még mindig a „nyereg alatt puhított húst evő hunokról” beszélnek, hogy

a „hunok” vajon miért autópályákon közlekednek, míg mi, a föld közepe, még mindig szekérutakon vánszorgunk…

Ha Románia valóban jólétet akar, hagynia kell, hogy az emberek a munkájuk, hagyományaik, kultúrájuk szerint döntsenek – mert eddig még nem láttunk gazdaság elől menekülő embert, olyan Romániáról viszont folyton hallunk, ahonnan békeidőben eltávozott a lakosság 12 százaléka…

Az alcímeket a szerkesztőség adta.