Uszítósdi!
Szerző: Cristian Unteanu
2018. január 17. szerda, 10:15
Miért, miért... hát mert Trianon, meg mindent vissza, meg Orbán. A román nackósajtó újabb hagymázas forgatókönyve.

1. Ez a legmegfelelőbb és legkönnyebben megvalósítható intoxikáció, mely hibátlanul működhet a Magyarországon belüli, valamint a szavazati joggal rendelkező, román és magyar állampolgárságú szavazóknál, akik voksolhatnak majd a szomszédos országban tartott választáson.

A tankönyvek szerint semmi sem rántja össze gyorsabban a közvéleményt, mint az, ha a nemzetet fenyegető veszélyekre figyelmeztető jelzések jelennek meg a közbeszédben. Budapest ezzel kapcsolatos gyakorlata, melyben

Romániát legalábbis barátságtalan viselkedésű bűnös államnak állítja be,

már évtizedek óta tart anélkül, hogy bármikor is megfelelő, profi választ kaptak volna, a mieink ugyanis mintha ledermednének, lebénulnának és egy gyógyíthatatlan kisebbrendűségi komplexus miatt mindig nyekkenés nélkül elfogadták a „romániai magyar kisebbség elleni genocídiumról” szóló folyamatos vádakat, melyeket a kommunista időszakban hangoztattak, de a forradalom után is. Talán még keményebben azóta, hogy Magyarország és Románia egyaránt tagja az EU és NATO által alkotott közös klubnak.

2. Ez a legmegfelelőbb és legkönnyebben megvalósítható intoxikáció, mely képes riadóztatni az európai, euro-atlanti és nemzetközi szervezeteket, többek között az ENSZ szervezeteit is: ennek megfelelően

nem csak a soha le nem zárt balkáni konfliktusgóc létezik Európában,

hanem Románia is a listán szerepel a kisebbségekkel, különösen a magyar kisebbséggel szembeni korlátozó és elnyomó politikákkal, melyek könnyen etnikai tisztogatási politikákkal azonosíthatók. Ez pedig, ugye, ellentétes a Románia által az EU- és NATO-csatlakozáskor vállalt alapvető kötelezettségekkel és ebből következően bármilyen fegyelmező, büntető lépés jogos.

3. Ez a legmegfelelőbb és legkönnyebben megvalósítható intoxikáció, mellyel megindokolhatók a budapesti kormány ultranacionalista politikái, melyet Brüsszel gyakran vádol idegengyűlölettel, erőteljes tekintélyelvű és rasszista kisiklásokkal.

„Miért bennünket vádoltok, akik csak a nemzetünket védjük, nem látjátok, miként üldöznek minket a románok?” –

ismételgeti megszállottan a befolyásos magyar lobbi. Miközben Románia mintha szégyenkezne kimondani a nagy igazságot: az RMDSZ a forradalom óta eltelt egész időszakban állandóan kormányon volt, sok és nagyon fontos miniszteri tisztséggel, a kormányfő-helyettesit is beleértve, közösségi szinten pedig számos kiváltsággal rendelkezik, melyek teljes mértékben biztosítják számára a kulturális identitás megőrzését. És így aztán Magyarország eltérítheti, elkerülheti, vagy legalábbis enyhítheti azoknak a támadásoknak a mértékét, melyeknek Orbán Viktor kormányzása ki van téve, és Romániára háríthatja át a negatív imázstőke jelentős részét.

4. Ez a legmegfelelőbb és legkönnyebben megvalósítható intoxikáció, mellyel folytatható az Erdély státuszára kiterjesztett „Székelyföld autonómiája” téma megszállott hangoztatása. Emlékezzenek vissza, hogy az 1989 nyarán született szomorú hírű Budapesti Kiáltványban nem Románia demokratizálásának szükségességéről volt szó, hanem kizárólag Erdélyre történt utalás… ami annak a jelenlegi offenzívának az előjátéka volt, melynek célja

ébren tartani a trianoni szerződés iránti figyelmet, melyet Budapest most kijavításra váró nagy történelmi hibaként mutat be.

És mikor lehetett volna a leginkább releváns ez a vita, a történelmi relevancia dimenziójában, ha nem Románia Centenáriumi Évében, melyet most egy virulens és ellenséges propaganda mérgez meg, melynek nemcsak egy ünnep ragyogásának beárnyékolása a célja, hanem történelmi érvényessége alapjának megsemmisítése is. És a „Székelyföld” téma után hamarosan következik majd – számos olyan forrás állítása szerint, melyeket évek óta hallgatok Brüsszelben – a Nagyvárad központú úgynevezett PARTIUM régió autonómiájáról szóló vita, mely a jelenlegi Arad, Bihar, Krassó-Szörény, Máramaros, Szatmár, Szilágy és Temes megyéket foglalná magába.

5. Ez a legmegfelelőbb és legkönnyebben megvalósítható intoxikáció annak az üzenetnek a továbbításához, mely szerint Romániának – tényleg –

jelentős belső gondjai vannak, melyek összeférhetetlenné teszik a közösségi térséggel,

mert nem tartja be a kisebbségek jogaira vonatkozó közösségi jogszabályokat, de azért is, mert emiatt nyílt konfliktusok forrásává válhat. Talán még emlékeznek arra, hogy éppen ez a téma pörgött végtelenítve a nemzetközi sajtóban a marosvásárhelyi incidensek, az első kelet-európai közösségek közötti konfliktusok alatt. Az akkori események egy olyan modell előhírnökei voltak, melyek ha nálunk nem is tudtak kirobbanni, a volt Jugoszlávia térségében alkalmazott forgatókönyv alapját képezték. És akkor is pontosan ugyanazt mondták, mint a jugoszláviai polgárháború idején: egy vallásalapú konfliktusról van szó, a katolikus világ ütközik ott az ortodox és az iszlám világgal.

6. Ez a legmegfelelőbb és legkönnyebben megvalósítható intoxikáció arra, hogy feszültségmentesítsék azt a legalábbis problémás és hálátlan helyzetet, amelyben most a Visegrádi Csoport országai vannak, a mély válságba került Lengyelországgal, Csehországgal, ahol egy egyre euroszkeptikusabb üzenetű másfajta rendszer virágzik, az Európai Parlament egyre kritikusabb jelentéseinek sorozatának alávetett Magyarországgal, mely nagyon könnyen ráléphet a Lengyelországgal szembeni szankciók útjára.

Ha Magyarország egy ilyenfajta, Romániával kialakult konfliktusra hivatkozik,

akkor az európai vezetők és közvélemény figyelme – természetesen – efelé fordul és – lehetséges módon – eléri azt a szükséges lélegzetvételnyi szünetet, ami alatt kigondolhatja az EU-n belüli új szövetségi játékokhoz igazított forgatókönyveket. És ha ez így van, akkor ez nagyon is láthatóan azt is jelenti, hogy megpróbálják majd kiszorítani Romániát az egyenletekből, éppen azért, mert excentrikusnak és kirívónak állítják be. Ez azért lehetséges, mert egy nagyszabású kampány támogatja a romániai közösségi hálózatokon, ahol példátlan intenzitású és frekvenciájú üzenetek teszik nevetségessé, sértegetik és kezelik a bolygó legaljasabb dolgaként hazánkat.

7. Ez a legmegfelelőbb és legkönnyebben megvalósítható intoxikáció, mellyel a „nem-európai viselkedésű Románia kérdését” újra nemzetközi szintre viheti a budapesti kormány. Ez pedig

nem egy egyszerű „Magyarország példátlan diplomáciai offenzívája Románia ellen”

(mint ahogy nem is volt az soha). Ellenkezőleg, véleményem szerint az a súlyos dolog, hogy egy folyamatos, nagyon jól előkészített, megszervezett, profin felkészített és az európai és nemzetközi jogrend által biztosított összes kiskapu felhasználására nevelt szereplők segítségével végrehajtott akcióról beszélünk.

És mit teszünk mi? Iszonyatosan felfortyanunk, majd azonnal el is felejtjük. Csúnyán felpaprikázódunk és aztán legfeljebb három nap múlva más témát veszünk elő, mert addigra – a közmondásnak megfelelően – elmúlik a haragunk. Mondunk valamit „dühünkben”, szomorúan káromkodunk és keserűen átkozódunk egyet, Isten könyörületében bízva és erősen hiszünk azon kötelességében, hogy a kancsal gólyának is fészket kell raknia. És

a homokba mélyen bedugott fejjel azt kívánjuk, hogy ezalatt elmúljon a vihar,

és ha mi úgy teszünk, hogy nem látunk, akkor a többiek is így fognak tenni, hogy a dolgok akkor is tovább mehessenek a látszat fenntartásával, amikor a robbanás valójában megtörtént, mi meg a sebeinket nyalogatjuk, csak finoman, hogy senki se lássa.

Nagyon jól tudják, hogy az 1989 utáni politikai Románia szintjén a magyarok „érzékenységének” minden áron történő megkímélése volt az abszolút elsődlegesség, ezzel az udvarias megfogalmazással leplezve az RMDSZ szavazatai iránti kétségbeesett vágyat. Mely szavazatokért bármilyen kompromisszumba, bármilyen térdepelésbe belementek és bármilyen sértést lenyeltek. A másik oldalon Magyarország biztosan számíthat a Romániában csapdába esett szavazatokra. Romániára minimálisan van szüksége és így bármit megengedett magának. Ez magyarázza a romániai magyar vezetőknek a Centenárium Évére vonatkozó állásfoglalásai szinte hihetetlen hangvételét is.

Nagyon is elképzelhető, hogy egyesek szerint „ez is elmúlik”. Persze, hogy elmúlik. De a mostani jelek túlságosan koncentráltak és túl erősek ahhoz, hogy ne legyen kötelező a figyelembe vételük. Katalónia után mi vagyunk az „európai földrajzi perifériának” az a második jelentős térsége, ahol ekkora erővel és koherenciával hallható a kizárólag etnikai kritériumokon alapuló autonómia üzenete.

Figyelem, ez nem játék. Ez egy saját logikával bíró forgatókönyv. És javában zajlik.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/24920
Pár, jelenleg használaton kívüli parkolási táblán a magyar felirat az első, a román pedig csak a második, ezért Dan Tanasă újabb pert indított Ráduly Róbert Kálmán ellen. Ez az idei negyedik.
Ha eltekintünk a politikai érvelés szövevényétől és összehasonlítjuk a fővárosi tüntetést más hasonlókkal, kínálkozik pár magyarázat. Horațiu Pepine írása.
Egy normális országban nem feltétlenül elegáns tahó módon szidni a kormányt. Romániában viszont, úgy tűnik, épp erre van szükség. Andrei Pleşu szövege.
A marosvásárhelyi zenekar kizárólag magyar nyelvű, saját szerzeményekkel jelentkezik.
Az örmény FC Alaskert ellen aratott ötgólos győzelem a csapat legnagyobb arányú sikere a nemzetközi kupákban.
Eddig semmit nem sikerült megvalósítani a célkitűzésekből, figyelmeztet az európai zsűri.
A nép ügyvédjéhez fordulnak.
Nemcsak azért, mert kedvezőbb a földrajzi fekvése, hanem azért is, mert Magyarország sokkal hatékonyabban képviseli az érdekeit, mint Románia.
Mert már így is ad egy rakás pénzt a sertéspestis megelőzésére, de a kormány nem tesz eleget a disznókért és a gazdákért.
Jósolják a kiskereskedelemben utazó cégek vezetői.
Vállalja a felelősséget, de azért megjegyezte: a tüntetők nem határolódtak el egyértelműen a huligánoktól. Ráadásul állítása szerint Molotov-koktélokat is találtak.
Emlékszik még a nagyváradi Piros tó és Háborúzók utcára? Most itt a párja: „a szimbolikus szekér” és a „100 hegedű Orkesztrája”.
Olyan országban akarok élni, ahol nem küldik sétálni az állampolgárt egy dossziéért, egy fénymásolatért, amit a hivatal is nyugodtan elkészíthetne vagy adhatna.
Van ebben az interjúban szó mindenről: az 1818 utáni gyenge román államról, diszkriminációról, kicsit Erdélyről is. Méghozzá női szemszögből.