Roger Torrent|Fotó: APA/AFP
independència!
pazs
2018. január 17. szerda, 17:54
A régió törvényhozói testülete ma alakult meg. A házelnök után két hét múlva a tartomány elnökét is megválaszthatják.

Megalakult Katalónia új összetételű parlamentje szerdán Barcelonában, amely első ülésén megválasztotta a törvényhozás új, függetlenségpárti elnökét, valamint elnökségét – számol be az MTI.

A most kezdődő, 12. parlamenti ciklusban a katalán parlament elnöke

Roger Torrent lett, a függetlenségi Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) 38 éves képviselője,

aki egyben az eddigi legfiatalabb politikus ezen a poszton.

A képviselőt a szavazás második körében választották meg a tisztségre egyszerű többséggel, 65 igen szavazattal a 135 fős törvényhozásban. Az alakuló ülésen a képviselők szavaztak a parlament elnökségéről is; a hét tisztségéből négyet függetlenségpárti politikusok tölthetnek be.

Roger Torrent szerint feladatuk a parlament szuverenitásának helyreállítása és megerősítése, az első lépésnek nevezte, hogy véget vessenek az állami beavatkozásnak a katalán intézményekben.

A házelnök tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy az új parlamentben több képviselői hely üresen maradt az alakuló ülésen, mivel

hárman előzetes letartóztatásban vannak, öten pedig – köztük Carles Puigdemont volt katalán elnök – Brüsszelben tartózkodnak.

A parlament függetlenségi képviselői az eseményen sárga szalagot viseltek a ruhájukon, tiltakozásként amiatt, hogy politikustársaik közül többen előzetes letartóztatásban vannak. Továbbá nagyméretű sárga szalagot helyeztek a parlamenti patkóban, azon képviselőknek az ülőhelyén, akik emiatt nem lehetnek személyesen jelen az eseményen.

Az alakuló ülés fontos kérdése volt, hogy szavazhatnak-e az előzetes letartóztatásban lévő képviselők, és azok, akik Brüsszelben vannak.

A legfelsőbb bíróság a múlt héten nem emelt kifogást az ellen, hogy az előzetes letartóztatásban lévő három képviselő átruházza szavazati jogát, de a döntést a parlament elnökségének hatáskörébe utalta. Az alakuló ülést levezető korelnökség pedig engedélyezte ezt számukra. Carles Puigdemont és volt kormányának négy tagja az ülés előtt Brüsszelből jelezte: nem kérvényezték szavazataik átruházását más képviselőre.

Az alakuló ülés idejére

több száz függetlenségpárti tüntető gyűlt össze a parlament épületénél.

A katalán rendőrség biztonsági okokból lezárta a parlament épülete körüli parkot, így a demonstrálók azon kívül gyűltek össze.
Az új házelnök első feladata, hogy egyeztessen a parlament pártjaival a leendő elnök személyéről, amelyre tíz munkanapot határoz meg a vonatkozó jogszabály, vagyis az elnökválasztás első fordulóját két hét múlva tarthatják meg.

Az ERC és az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) függetlenségi párt megállapodott arról, hogy

újraválasztanák Carles Puigdemont leváltott elnököt.

A házelnökség első fontos döntése az lesz, hogy határozzon arról: jóváhagyja-e a távollévő politikus személyéről szóló szavazást. A katalán parlament jogászainak állásfoglalása szerint a vonatkozó jogszabályok ezt nem teszik lehetővé, ám véleményük figyelembe vétele nem kötelező a házelnökség számára.

A spanyol kormány korábban jelezte, hogy bírósághoz fordul, ha a leváltott katalán elnököt távollétében újraválasztja a parlament.

Mint ismeretes, a december 21-i parlamenti választások eredményeként a legnagyobb frakciót (36 fő) a győztes Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpárt alakíthatta meg, amely azonban hiába kapta meg a legtöbb szavazatot, a törvényhozásban nem került többsége, míg a három függetlenségi párt összességében rendelkezik a képviselői mandátumok többségével (70 fő).
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/24928
Ez az a kérdés, amelyért perre megy Árus Zsolt jogvédő.
A szerencse is Szenegál mellé szegődött, a feje tetejére állt a H-csoport.
A román külügy szokatlanul higgadt hangnemben reagált, és a magyar-román kapcsolatok elmélyítése mellett foglalt állást.
Létezik, hogy a jelenlegi koalíció annyira felelőtlen legyen, hogy maga ellen fordítsa az ország lakosságának 80 százalékát?
Mindenki megkapja a magáét – a középkori kódexek stílusában. VIGYÁZAT: POLITIKAILAG NAGYON NEM KORREKT TARTALOM!
Rég várt változások védik ezentúl azokat, akiket otthon ütlegelnek.
Le akarják szoktatni és eltiltani a kiskorúakat a koffeinbombákról.
A tévészerelőből Bihar megye egyik legbefolyásosabb politikusává vált Kiss Sándor több korrupciós ügy kulcsfigurája volt.
A büsztöt abban a parkban állították fel a Szent László Napok szervezői, melyet maga Rhédey adományozott 200 évvel ezelőtt a városnak.
Gyarmatosította Tunézia térfelét a pályán, de csak a legvégén tudta megtörni az afrikai csapatot.
Kérdés: a Szuverén Fejlesztési és Beruházási Alap zseniális gazdasági megoldás, vagy zseniális korrupciós terv?
Csakhogy ők a belvárosban gyülekezhetnek, míg az LMBTQ-közösség – idén is – egy kevésbé szem előtt lévő helyszínen.
Az eset hétfő délután történt a Kerekdombon.
Anya, apa, gyerekek, kutya, macska, haverok, buli, zene, pihenés, eszem-iszom, szórakozás, lazulás – ez folyt a hétvégén a gyalui vár kertjében, Kolozsvár szomszédságában.