Viorica Dăncilă EP-képviselő a PSD kormányfőjelöltje

A párt nőszervezetének elnökéből kormányfővé avanzsálhat.
Hirdetés

Viorica Dăncilă európai parlamenti képviselőt jelölte miniszterelnöknek a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága kedden.

Pedigréje a pártelnök, Liviu Dragnea szempontjából makulátlan, mivel a korábban Dragnea által a megyei önkormányzat elnökeként irányított Teleorman megye Roșiorii de Vede nevű településén látta meg a napvilágot 1963-ban, majd a gimnázium elvégzése után Ploiești-en szerzett diplomát, szakterülete a szénhidrogén-kitermelés. 2006-ban politológiai mesteri címet szerzett.

Az 1997-98 as időszakban tanár is volt, majd 2007-ig a Petrom kőolajvállalat mérnökeként tevékenykedett. 1996 óta a PSD tagja, különböző párttisztségeket töltött be Teleorman megyében: a videlei PSD-nőszervezet elnöke, helyi tanácsos Videlében (innen indult Carmen Dan belügyminiszter karrierje is), később Teleorman megyei tanácsossá választották, és a PSD Teleorman megyei nőszervezetének elnöke is lett. 2015 óta a PSD országos nőszervezetének elnöke.

2009-ben EP-képviselővé választották, jelenleg ő vezeti a PSD EP-frakcióját.

Dăncilă a PSD teljes támogatását élvezi

– jelentette ki a párt országos végrehajtó bizottságának keddi ülése után Lia Olguţa Vasilescu, a PSD alelnöke. „Nagyon örültem, elsősorban azért, mert nőről van szó. Ő a PSD nőszervezetének elnöke, ő a PSD európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője, egy olyan ember, akit teljes mértékben támogat a Szociáldemokrata Párt, és akivel én különösen jól együtt tudtam dolgozni. Meggyőződésem, hogy ez egy jó döntés. (…) Először is nagyon közel áll a párthoz, és magától értetődő, hogy képes lesz ellátni egy ilyen fontos feladatot, mint Románia kormányának a vezetése” – mondta Lia Olguţa Vasilescu.

A PSD alelnöke azt is elmondta, hogy a végrehajtó bizottsági ülés során „mindenki feltett kérdéseket, aki csak akart” a kormányfőjelöltnek. Şerban Nicolae például afelől érdeklődött, hogy kiáll-e az igazságügyi törvények parlamenti elfogadtatása mellett, mire Viorica Dăncilă igennel felelt. 

Hirdetés

Marian Oprişan pedig azt kérdezte tőle, hogy egyetért-e a helyi közigazgatási rendszer decentralizációjával. Viorica Dăncilă erre is igenlő választ adott. „Minden válasz, hogy úgy mondjam, ínyemre volt. Biztos vagyok benne, hogy a kollégáknak is” – tette hozzá Vasilescu. 

Arra az újságírói kérdésre, hogy Viorica Dăncilă közel áll-e Liviu Dragnea pártelnökhöz, Lia Olguţa Vasilescu úgy felelt: a kormányfőjelölt „a párt minden vezetőjéhez közel áll”, és senki nem ellenezte jelölését. 

Kifejezetten nagy hiba,

hogy a PSD ugyanabból a földrajzi régióból választ embereket a kormányzati kulcspozíciókba, jegyezte meg Vasile Dîncu szociológus, korábban a kolozsvári PSD egyik prominens alakja egy keddi rádiónyilatkozatában. 

A politikus úgy véli, ez a „földrajzi csata” oda vezet, hogy még gyakrabban robbannak majd ki kormányválságok, hiába van kényelmes többsége a pártnak a parlamentben. A parlament szerinte bőven ellátja a területi képviseletet, Dîncu szerint itt az ideje, hogy a PSD szintet lépjen, és szakértőket nevezzen ki miniszterekké.

Hirdetés