Csíkszeredában a rendőrség akadályozta meg a székely zászló felvonását a Taps téren
lógás, lebegés, szállás
szabot
2018. január 15. hétfő, 17:41
A miniszterelnök megmagyarázza az akasztást.

Mihai Tudose miniszterelnök hétfőn azt mondta: nem beszélt akasztásról, amikor a múlt héten az erdélyi magyar pártok autonómianyilatkozatát kommentálta. Leszögezte: románként határozottan fenntartja álláspontját, hogy semmilyen szinten, még békés egyeztetéseken sem képezheti alku tárgyát Románia területi integritása, nem lehet szó Románia valamely részének autonómiájáról.

„Amikor a zászlón való lengést említettem, az állami hatóságokra utaltam, amelyeknek alkalmazniuk kell a törvényt. Az ő mandátumuk fog a zászló mellett lobogni, ha nem szereznek érvényt a törvénynek. Erről beszéltem, nem valakinek a felakasztásáról” – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának ülésére érkező kormányfő.

Tudosét újságírók hada várta a pártszékház előtt, ahova a közte és Liviu Dragnea PSD-elnök közötti konfliktus rendezése érdekében hívták össze a párt vezetőségét. A tanácskozás tétje az, hogy második miniszterelnökétől is megvonja-e a bizalmat a PSD. Tudose azonban nem akarta kommentálni egy újabb kormányválság kirobbanásának lehetőségét, csak a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos, magyar-román diplomáciai feszültséget okozó, 

szerinte „félreértett” nyilatkozatát pontosította.

Az RMDSZ és a magyarországi pártok azt követően szólították fel bocsánatkérésre, illetve távozásra a román kormányfőt, hogy egy televíziós nyilatkozatában értelmezésük szerint Tudose közvetve akasztással fenyegette meg az autonómiát követelő erdélyi magyarokat.

A román kormányfő nagy felháborodást kiváltó mondata a Realitatea hírtelevízió szerda esti műsorában hangzott el, amikor az erdélyi magyar pártok hétfőn elfogadott közös autonómianyilatkozatáról kérdezték. 

Tudose egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a kezdeményezéshez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy „ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/24889
A PIKNIK - Nyitott kastélyok hete című rendezvénysorozat keretében lehetőség nyílt a hétvégén több kastélyt szabadon meglátogatni. Mi a zabolait és a miklósvárit jártuk be, előbbi szállodaként, utóbbi múzeumként működik.
A korábbi kisebb táblák rendszerint eltűntek, ezért a most felavatott emlékjel 600 kilogrammos.
Se sértődés, se felháborodás nem hangzott el a megnyitón. Cuppogós vörös szőnyeg, megrendültség és emlékezés Doina Corneára játszotta a nyitógála főszerepét.
Mától katonás szigort vezettek be adataink védelmében az egész Európai Unió területén.
Rendesen rátelepült a filmfesztivál a Főtérre, délután már moccanni is alig lehet a szabadtéri mozitól.
Mindegyik érdekelt félnek volt autonómiaterve Erdélyre, de végül az döntött, hogy kinek volt itt a hadserege a második világháború végén.
Pontosabban az igazgatója. Ha már májusban befutott az idei egymilliomodik utas.
Röviden: autonómia kellene hozzá. Ha nem is területi.
A Kolozs Megyei Tanács hosszú hónapok óta tartó teketóriázás után beüzemelte a fordított ozmózisú rendszert.
Az elöregedés 2050-re olyen méreteket ölt Romániában, hogy 1,74 nyugdíjas fog jutni minden aktív személyre.
A két ügy között nyilván nincs ok-okozati kapcsolat, de azért jó lenne, ha a rangos egyetemek nem csak a saját jogaikat védenék, hanem az odajáró egyetemi hallgatókét is.
A gyanú szerint a volt miniszterelnök katonai diverziós akciók elrendelésében sáros.
Ha már egy olyan kiegyensúlyozott elemző is szóvá teszi, mint Horațiu Pepine, akkor tényleg lehet valami baj az egyensúly körül.
Az RMDSZ törvénymódosítása átment a képviselőházon, már csak az államfőn múlik, mikor vezetik be.