Klaus Iohannis üdvözölte a vallásszabadság kihirdetésének 450. évfordulóját

A szabadság és a vallási türelem az emberiség alappillérei – írja közleményében az államfő.
Hirdetés

Klaus Iohannis államfő üzenetben üdvözölte pénteken a 450 évvel ezelőtt Tordán kihirdett valásszabadság évfordulóját, és úgy fogalmazott, hogy a szabadság és a vallási türelem az emberiség alappillérei.

„450 éve, hogy – a világon először – Tordán meghirdették a vallásszabadság elvét. Mindazoknak, akik szellemi kiteljesedésünket a hitben látják, ez az évforduló egy fontos üzenetet közvetít: hogy a szabadság és a vallási türelem az emberiség alappillérei” – írja az államfő az elnöki hivatal által közzétett üzenetben.

Az államfő szerint a lelkiismereti szabadság és a vallási türelem kialakulása, fejlődése és védelme áldozatokkal járt.

„Nemzetként való fennmaradásunk feltétele, hogy toleráns módon gyümölcsöztessük a sokszínűséget és továbbra is az európai humanizmus ezen, mindannyiunk által osztott értékeire támaszkodjunk” – fogalmazott Iohannis.

Hirdetés

A Magyar Unitárius Egyház kedden bejelentette: a vallásszabadság évének nyilvánította 2018-at, és azzal a kéréssel fordult a magyar Országgyűléshez, Románia parlamentjéhez és az Európai Parlamenthez, hogy

nyilvánítsák január 13-át a vallásszabadság napjává.

A jubileumot szombaton Tordán ünnepli meg az unitárius egyház, ebből az alkalomból emlékművet avatnak a 450 évvel ezelőtt tartott országgyűlésnek otthont adó római katolikus templom kertjében.

 

Hirdetés