lógás, lebegés, szállás
csubakka
2018. január 12. péntek, 12:10
Berendelték a magyar külügyminisztériumba a román diplomatát, Szijjártó Péter sajtótájékoztatót tartott az ügyben.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teljes mértékben elfogadhatatlannak, az európai értékekhez és a 21. századhoz méltatlannak tartja Mihai Tudose román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatát, és közölte, hogy az ügy miatt pénteken reggel a Külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét.

A magyar külügyminiszter arra reagált, hogy a román kormányfő szerdán este a Dcnews.ro portál tájékoztatása szerint a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatban egyebek mellett azt nyilatkozta a Realitatea hírtelevíziónak: „Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: a Románia területén élő magyar nemzeti közösség érdekében a magyar kormány mindig a kölcsönös tisztelet talajára kívánta építeni a magyar–román kétoldalú kapcsolatokat, ami az éppen aktuális román kormányok tekintetében, hol több, hol kevesebb viszonzással és kölcsönösséggel párosult.

Ugyanakkor kijelentette: vitathatatlan, hogy Románia jelenlegi miniszterelnökének nyilatkozata, amikor

„egy nemzeti közösséget, annak képviselőit gyakorlatilag kivégzéssel fenyegetett meg,

teljes mértékben elfogadhatatlan, Európához, az európai értékekhez, a 21. századhoz teljes mértékben méltatlan”.

Szijjártó Péter közölte: éppen ezért természetesnek, evidensnek és vitán felül állónak gondolják, hogy Románia kormányának, miniszterelnökének ezt a helyzetet minél előbb rendeznie kell. Jelezte: pénteken reggel a Külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét, és a „miniszter-helyettes világossá tette számára” a magyar kormány álláspontját,

a nagykövet pedig „bizonyos nyelvtani magyarázatot” próbált adni a kijelentésre.

Szijjártó Péter szerint ugyanakkor, a magyar kormány ezt nem nyelvtani kérdésnek tekinti, hanem annál sokkal fontosabbnak. Magyarország célja továbbra is az, hogy Románia területén elő magyar nemzeti közösség érdekében kiegyensúlyozott, nyugodt, higgadt, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolata legyen Romániával, de – jegyezte meg – kétségtelen, hogy ez a nyilatkozat ebben a legkevésbé sem segít.

A külügyminiszter közölte: elvárják Románia miniszterelnökétől, Románia kormányától, hogy ezt a helyzetet sürgősen tisztázza.

Szijjártó Péter azt is nyomatékosította: a kisebbségek jogairól szóló viták gyakoriak Európában, és mivel érzékeny kérdésről van szó, fontos a kulturáltság és egymás tisztelete, azonban a román kormányfő nyilatkozata ezt teljes mértékben nélkülözte. „Fizikailag megfenyegetni, kivégzéssel megfenyegetni mást, másokat, pláne egy egész közösséget és annak képviselőit, teljes mértékben elfogadhatatlan” – ismételte meg a tárcavezető, hozzátéve: annak érdekében, hogy a helyzet ne váljon tarthatatlanná, a román kormánynak, illetve a román miniszterelnöknek kell lépnie.

Arra a kérdésre, hogy bocsánatkérést várnak-e el a román kormányfőtől Szijjártó Péter azt mondta: ha valaki a 21. században egy ország miniszterelnökeként egy másik nemzeti közösséget bármilyen oknál fogva kivégzéssel fenyeget, az a minimum, hogy azért bocsánatot kér és világossá teszi, hogy nem arra gondolt. „Ha nem arra gondolt” – jegyezte meg. Szintén kérdésre elmondta:

a román nagykövet nyelvtani magyarázatai a kifejezés erősségére vonatkoztak,

hogy „a lebegni, szállni, lógni igék hogyan viszonyulnak egymáshoz”. Megismételte: ez azonban nem irodalmi vagy nyelvtani, hanem alapvető biztonsági kérdés, hiszen abban, hogy egy nemzeti közösség biztonságban érezhesse magát egy ország területén, nem segít az, ha az ország miniszterelnöke lógással fenyeget.

Arra a kérdésre, nem gondolják-e, hogy az autonómiát elutasító román állásponttal szemben teljesen reménytelen a fellépés, Szijjártó Péter azt mondta: az autonómiáról szóló vita legitim, ezt a kezdeményezést a Románia területén törvényesen működő pártok tették meg, és ezt a vitát le lehet folytatni kulturáltan. Hangsúlyozta ugyanakkor: az, hogy ezzel kapcsolatban egy ország miniszterelnöke lógással, felakasztással fenyegessen egy nemzeti közösséget, elfogadhatatlan, ezt a két dolgot nem szabad összemosni, a kettőnek semmi köze egymáshoz.

Arra a kérdésre, hogy milyen gazdasági következményekkel járhat, ha a román miniszterelnök nem kér elnézést a szavaiért, a külügyminiszter úgy reagált:

várjuk ki, mi lesz a román politikai vezetés álláspontja és a viselkedése.

Jelezte: folyamatosan konzultál az RMDSZ vezetőivel az ügyben.

Ugyanakkor arra is a felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban „bárhogy is ugrált a román–magyar politikai együttműködés bizalmi szintje”, a gazdasági, kereskedelmi együttműködés ettől függetlenül dinamikusan növekedett. Reméljük, hogy az ilyen kulturálatlan megnyilvánulások az élet mindennapi szintjén nem fognak problémákat okozni – tette hozzá.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/24853
A szokásos logikátlan (és helyenként rosszindulatú) észosztás: mit panaszkodnak a romániai magyarok, amikor Európa mintaállamai is tojnak a kisebbségi jogokra.
Mert egy rendes tank nem tud végigmenni az országon. És ezt az amerikai hadsereg európai haderőinek volt parancsnoka mondta.
A Times New Roman viccportál is megbánja, hogy lekurvázta Dragnea nőjét.
Románia nagy nehézségek árán megérkezett a középkorba. Sabin Gherman írása.
Nemsokára a Valami Amerika 3. látható Nagyváradtól Sepsiszentgyörgyig a mozikban.
Még mindig borzasztó állapotban vannak az utak Romániában.
A szerző eleinte bezzegországként emlegeti Magyarországot, hogy aztán kibújjon a lóláb, és Románia szinte minden kudarcáért a szomszédot tegye felelőssé.
Megnéztük, miért vonz akkora tömegeket a Kolozsvár melletti Zsukon rendezett Agraria mezőgazdasági kiállítás.
Az Eurostat mérte meg a nélkülözést, és viszonyította az összlakosság számához.
És egyben támogatja a Nicolae Ceaușescu elvtárs udvari költője nevével fémjelzett autochtonista szellemiséget.
PC-ellenes szekcióval duplázza meg a fesztivál a hagyományosan húzós válogatását. Előre, kurvák, gengszterek, turisták – Határok nélkül!
Kövesse valós időben a város forgalomkorlátozásait!
Az ortodoxok a monarchiában, az új Romániában, a kommunizmusban, és utána is tudtak helyezkedni. A görög-katolikusok nem annyira.
Ami megnyugtató: egy időre lekerült a román sajtóműsorról, hogy bármit tesznek a magyarok, csakis Erdélyre fenik a fogukat.