Sabin Gherman|Fotó: Szabó Tünde
GHERMANizmusok
Szerző: Sabin Gherman
2018. január 9. kedd, 13:46
Ideje lenne tükörbe nézni a századik évfordulón – véli Sabin Gherman.

Rendben, egyesültünk. Hogy, hogy nem, a Petre Carp által említett történelmi szerencsével, Brătianu identitárius indulatával, Maniu naivitásaival – egyesültünk. Száz év után mit is ünneplünk? Most, 2018-ban mit is? Röviden: tegyünk úgy, mintha nem látnánk egy, az Európai Unióba és a NATO-ba szerencsével bejutott állam modernitása elleni támadásokat? Fogjuk be a fülünket, amikor a bennünket irányító hajdani évismétlőkről hallunk? Dolgozzunk többet, adjunk több pénzt szociális segélyekre? Szóval mit?

Tudom, most divat zászlóba öltözni és szépeket mondani Romániáról. Mi a vagány ebben az országban?

Igen, a hegyek, a mezők, a dombok – de ezeket Isten tette ide, nem mi; és ha őszinték akarunk lenni, mi taroltuk le a hegyeket, mi űzünk gúnyt a piacokra érkező parasztból. Mi, a választottainkon keresztül. Mi vagány még Romániában? Igen, a művészek vagányok – legalábbis annak alapján, amennyit megtanulunk róluk a tankönyvekből. Hisz mi csak azért tartjuk őket vagányoknak, mert már halottak – és másfelé haltak meg. Emlékük csak ünnepnapokon létezik, amúgy gúnyt űzünk az emlékházaikból.

Reeeendben, és még el kell mondanunk, hogy itt öko módon táplálkozunk.

Bio módon. Organikusan. Biztos? Ezért kapnak lengyelországi almát a diákok az iskolában? Azért kínai a fokhagyma és egyiptomi a krumpli? Brazíliai a tyúk? A Facebookon diskurálunk arról, hogy a csendőrök a városba petrezselymet árulni érkezett néniket bírságolnak, mert a vezetők ezt nem látják. Hol van az a politikánk, amely elsődlegességet biztosít a mezőgazdaságnak? – mert olyan földünk van, hogy még a rozsdás szögből is kalász nőne ki; márpedig nincs kalász. Hol van az a politikánk, amely elsődlegességet biztosít az oktatásnak? – mert van Eminescud is, Brâncuşi-od is, Slavici-od is; de a tankönyvekben Tutankhamon szerepel.

Vajon milyen lenne, ha tükörbe néznénk? Most, a századik évfordulón. És megnéznénk, hogy miért tekinthető még mindig rendszernek az 1918 utáni ostoba jakobinizmus. Hogy miért kell az ország összes tartományának a minisztériumoknál kunyerálnia útért, iskoláért, kórházért.

Az erdélyiek száz éve kérik, hogy több pénz maradjon náluk, mert megdolgoztak érte.

A moldvaiak száz éve kérnek egy utat, mely összeköti őket Nyugat-Európával. A bánságiak is önrendelkezést akarnak. Mindenki azt kéri, hogy ne húzzák meg annyira a központosítás srófját és a fent lévők állandóan úgy tesznek, mintha nem értenék, és foghíjról rád sütik a szeparatizmus bélyegét, mintha az, hogy jobban akarsz élni és ezért többet is dolgoznál, ellentétes lenne az alkotmánnyal, a nemzeti, egységes, bla-bla-bla állammal.

Utolsó pillanatban érkezett az örömhír, hogy a centenárium alkalmából még drasztikusabban meglopják majd a közösségeket – több pénz megy a minisztériumoknak, ezzel párhuzamosan pedig érkezik a kormányzati alamizsna: nesztek, több pénz lesz bérre a polgármesteri hivatalokban, szóval szálljatok le rólunk! A kormánytól még visszaérkező pénzekből pedig sok kitűzőkre, zászlókra, csülkös babfőzelékre és hazafias versekre megy majd el.

Hallottál valamit bármilyen új autópályáról? Új iskoláról? Új kórházról? Öntözőművekről? Nem is fogsz.

A centenárium alkalmából azok, akiknek még fontos, kint lesznek az utcán, de nem örömükben, hanem az ország élére került semmirekellők miatti rémületükben. A „DNA vigyen el benneteket”, „PSD/Vörös pestis” versikék helyett. Zászlók, plakátok helyett. Csendőrök. Breaking news-ok. Borzadály. Patyomkin. Ez lesz Románia a századik évfordulón, ide jut egy olyan ország, amely állandóan a szerencsére támaszkodik és nem az emberekre – nem tűnik úgy néha, hogy ez az ország úgy jár, mint az, aki nyer a lottón és aztán rámegy erre a családja, a barátai, az élete?

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/24795
Az ukrán nyelvű plakátok Ungvár, Munkács és Beregszász melletti főutak mentén jelentek meg.
Miután a Velencei Bizottság nyilvánosan is elkezdett aggódni a btk és az igazságügyi törvények módosításai miatt.
Ma még pompásan virítanak a gesztenyefák virágbugái a kolozsvári nemzeti színház oldalán. Október végén! De holnap már jön a hideg meg a zimankó. És az őszi tavasznak vége.
Ceaușescu a magyarok bőrén építgette a román nacionálkommunizmust, és reformok helyett szélsőséges nacionalizmussal takarózott, ahogy komolyabb válsághelyzetbe került.
Van remény? Erdély, a Partium és a Bánság szövetséget köt, hogy fejlesztési stratégiák terén bár, de leváljon a bukaresti bojárkormányról.
És ezzel még szinte semmit nem mondtunk a lesújtó kutatási eredményekről.
Ha tetszik, a mioritikus haza példásan bizonyított, már ami a rossz tanuló státust illeti. És a jelek szerint a tasli nem is fog soká késlekedni.
Határ a csillagos ég, persze, de itt az alapszükségletekről van szó.
Ötszáz éve is orvoshiány volt Erdélyben, nem csak ma.
Noha rém egyszerű forgatókönyv szerint zajlik ez a horrorfilm, elég sok pénzbe kerül. És alaposan ránk tud ijeszteni. Ja, és nem csak egy film.
Elvileg. Mert úgy lett kitalálva, hogy nem igazán ellenőrzi senki.
A román tudás fellegvárának lakói kábé csak a nacionalista hőbörgés szintjén fejtik ki tevékenységüket. Amúgy köszönik, jól élnek, és szarnak az utókorra. Sabin Gherman írása.
Még december elsején átadnák, ha már egyszer Centenáriumi híd a neve.
Érdekes, hogy miközben Romániában drasztikusan csökkent a EU iránti bizalom, Magyarországon éppen most mutat növekedést.