Negyedjére kapták el, hogy részegen és jogosítvány nélkül vezet

Egy ideig biztos nem ül volánhoz, ugyanis vizsgálati fogságba helyezték.
Hirdetés

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy férfit, akit a rendőrség már négyszer kapott rajta azon, hogy ittasan, jogosítvány nélkül vezette gépjárművét.

A Szeben megyei rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Muzsna községben elfogott férfi nevére 30 napos előzetes letartóztatási parancsot állított ki a bíróság ittas vezetés, valamint jogosítvány nélküli vezetés miatt.

A férfit legutóbb vasárnap állították meg a rendőrök Muzsna településen, amikor jogosítvány nélkül vezetett egy gépjárművet, a sofőrnél 0,88 mg/l-t mért a légalkohol-mérő szonda – derült ki a rendőrség közleményéből.

Hétvégén több csoport gyereket is elgázolt egy részegen sorozatosan karambolozó tinédzser Beszterce-Naszód megyében. Az érintett településeken vasárnap tüntetést szerveztek a szülők az egyik óvodánál amiatt, hogy a településeken sorozatosak a kisebb-nagyobb balesetek, mert úgy tervezték és a kivitelezéskor sem javították ki a Kolozsvár – Suceava utat, hogy nem építettek mellé járdát egyes hegyvidéki településeken.

Hirdetés