Leváltották a pedofíliával gyanúsított rendőr felettesét

Menesztették a fővárosi közúti ellenőrző szolgálat vezetőjét. Az ő sofőrje volt a gyanúsított rendőr.
Hirdetés
Ma reggel leváltották a fővárosi közúti rendőrségnek az első, második és hatodik kerületi ellenőrző szolgálatát vezető Emanuel Rene Vornicu parancsnokot, derül ki a Román Rendőrség mai közleményéből. 
 
Vornicu nem egyszerűen a felettese volt annak a rendőrnek, akit egy bukaresti liftben történt pedofil bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak: a tegnap elfogott rendőr volt a sofőrje a most leváltott Vornicunak.
 
A közlemény második pontja elég homályos, de összejátszást sejtet a háttérben: a rendőrség tájékoztatta az ügyészséget a pedofil bűncselekmény ügyében indított bűnvádi eljárás lefolytatásának módozatáról, és az ügyészségi vizsgálat függvényében újabb intézkedéseket helyez kilátásba.
 
Ugyanakkor fegyelmi eljárást indítottak a fővárosi közlekedési rendőrség váltásfőnökei és az egység pszichológusa ellen – írja a közleményre hivatkozva a Mediafax hírügynökség. A fegyelmi eljárásban a pszichológus tevékenységét és azt vizsgálják, hogy a váltásvezetők hogyan irányították a műszakot kezdő közlekedési rendőröket.
 
Carmen Dan belügyminiszter ma reggel már nehezményezte, hogy egyetlen magas beosztású rendőr sem mondott le amiatt, hogy egyik beosztottjukat pedofíliával gyanúsítják, miközben ő már tegnap felszólította erre az illetékeseket.
 
Tegnap, hétfőn fogták el azt a férfit, aki péntek reggel két gyereket bántalmazott szexuálisan egy bukaresti toronyház liftjében. Azóta kiderült, az illető közlekedési rendőrként dolgozik. A nyomozáshoz közelálló források szerint a férfi beismerte tettét, sőt állítólag egy 2012-ös esetet is, amelynek azóta sem találták az elkövetőjét.

Hirdetés