Tüntetés Kolozsváron | Fotó: Szabó Tünde
Igazság, ügy
béel
2018. január 8. hétfő, 08:40
És persze az igazságügyi törvények módosításai is bírálták.

Ez a vasárnap este sem múlt el tüntetés nélkül: Kolozsvárott mintegy négyszázan vonultak utcára az igazságügyi törvények módosításai és a kormány ellen.

A tüntetők a főtéren gyülekeztek, majd felvonultak a környező utcákon, a megyeházát és a városházát is útba ejtve.

A tüntetés kellékei között ott voltak a szokásos kellékek, a „Mindannyian az igazságszolgáltatásért” illetve a „PSD, vörös pestis” feliratú molinók, de olyan feliratok is olvashatók voltak, mint „A tudatlanság megöli a demokráciát, a szabadságot és a reményt”, vagy hogy „Egy demokráciában a tolvajok börtönbe kerülnek.”

AA tüntetők többek között azt követelték, hogy mondjanak le azok az állami vezetők, akik ellen büntetőeljárás indult, vagy jogerősen elítélték őket.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/24771
A román tanácsosok is megszavazták az EMNP kezdeményezését, hogy a magyar nemzeti ünnepen vendégeljék meg az ünneplőket, az RMDSZ miatt mégsem lesz belőle semmi.
Most aztán vakarhatja a fejét Dragnea úr is, meg Iohannis úr is. Meg úgy általában, minden fejes. Sabin Gherman írása.
Az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény tanácsadó bizottsága a Székelyföld név használatának tiltására, a hivatali anyanyelv-használatra és a kétnyelvű utcanévtáblákra is kitér.
A nagyon alapos és pragmatikus elemzésnek tűnő szövegben végig ott bujkál az üzenet: Románia Orbán Viktor csicskája!
Bár tizenkilenc pályázat érkezett az útügyhöz a 60 kilométer megépítésére, nem fogják elkapkodni a kivitelezést.
A magyarországi választások mocskába belekevert erdélyi magyar családnak többen is felajánlották a jogi segítséget.
Uniót kiáltottak a moldovaiak. Aztán ellenuniót. És erre már a románok is megragadták az egyesülés bikájának szarvát.
Kis román szélsőséges heraldika Hans Hedrich kommentárjával. Sokan ismerik ezeket a furcsa jelképeket, így együtt mégis ijesztően idegenül hatnak.
Kolozsvár polgármestere azt ígérte, hogy a közeljövőben kihelyezik a még hiányzó többnyelvű városnévtáblákat.
Mert Romániában még mindig háborús bűnösként tartják nyilván az írót, annak ellenére, hogy az amerikai hatóságok több ízben is megalapozatlannak találták a román kiadatási kérelmeket.
A hollandok világcsúccsal is csak bronzérmesek lettek.
Hány sebből és miért vérzik a Kínát is „legyőző” román gazdaság? Tessék. És persze a magyarok megint jobban teljesítenek.
Mindenki nyugodjon le, nem a magyarok keze van a dologban. Hanem az anyatermészeté. Igaz, nem tudni, ő milyen nemzetiségű.
Hasznos és jó dolog a korrupcióellenes harc. De a saját háztájon is rendet kell tartani. Mert könnyen megfúrhatják a DNA hajóját, ha nem vigyáz.