Hat embert gázolt el egy holtrészeg tizenéves, egy lány meghalt

Háromszor gázolt, elmenekült, de elkapták.
Hirdetés

Belehalt sérüléseibe szombatra virradóra a kórházban egy tizenhat éves lány, akit egy részeg tizenéves gázolt el péntek este Beszterce-Naszód megyében. Két másik személy súlyosan, hárman könnyebben megsebesültek. A hat áldozat közül öten tizenegy és tizenhat év közötti gyerekek.

Egy tizenhat éves fiú holtrészegen háromszor is gázolt péntek este, mielőtt a rendőrség elfogta. A hatóság szerint a fiú, amellett, hogy részeg volt és jogosítvány nélkül ült a kormány mögé, egy olyan kis tehergépjárművel indult útnak, amelynek a forgalmi engedélye lejárt.

A fiatal előbb a Beszterce-Naszód megyei Turjágón ütött el két személyt – egy 36 éves felnőttet és a tizenhat éves lányt, aki utólag meghalt –, majd továbbhajtott és Marosborgón elgázolt három gyereket. Ezúttal sem állt meg és ugyanazon a településen elütött egy tizennégy éves lányt is. Ezt követően elmenekült, a rendőrség nem sokkal az utolsó baleset után fogta el – közölte Crina Sîrb, a megyei rendőrség szóvivője.

Az áldozatokon kívül a gázoló tinédzsert is kórházba szállították alkoholkómás állapotban, szombat folyamán vizsgálati fogságba kerül.

Hirdetés