Negyven éve került vissza Magyarországra a Szent Korona

A kerek évforduló apropóján szombaton nyílt nap lesz az Országházban. Aki arra jár, ne hagyja ki.
Hirdetés

Negyven évvel ezelőtt, Jimmy Carter elnöksége idején született meg a döntés, miszerint az Amerikai Egyesült Államok jelvényeivel együtt visszaszolgáltja a Szent Koronát a magyar népnek. A hazaszállításra 1978. január 6-án került sor Cyrus Vance külügyminiszter közreműködésével. Az amerikaiak feltétele az volt, hogy a kommunista főtitkár, Kádár János ne vegyen részt a ceremónián, a magyar népet megillető koronaékszereket pedig nyilvánosan állítsák ki. Kádár megítélése az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében folytatott szerepe miatt rendkívül kedvezőtlen volt, elsősorban ez indokolta az amerikai döntést.

Az ékszereket az ezredfordulóig a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében állították ki. A koronát a jogarral, az országalmával és a karddal együtt 2000. január 1-jén az Országház kupolacsarnokába szállították át. A koronázási palást a Magyar Nemzeti Múzeumban maradt speciális tárolási igénye miatt. A Honvéd Koronaőrség 2011. május 30-án tette le esküjét és vette át a Szent Korona őrzését – emlékeztet az Országgyűlés sajtóirodája.

A koronát és a koronázási ereklyéket egyébként a II. világháború idején menekítették ki az országból, először Ausztriában ásták el. Kiásásuk után előbb a frankfurti Deutsche Reichsbankba, majd az Egyesült Államokba vitték azokat. A hidegháború évtizedei alatt sokáig szóba sem kerülhetett a koronaékszerek visszaszállítása, mely már a nemzetközi sajtó figyelmét is magára vonta. A Washington Post 1974-ben „hidegháborús relikviának” nevezte őket, míg végül 1977. november 6-án a lapok közölték az Egyesült Államok Külügyminisztériumának bejelentését: a koronát jelvényeivel együtt visszaszolgáltatják Magyarországnak.

A kerek évforduló apropóján 2018. január 6-án, szombaton nyílt nap lesz az Országházban, írja az MTI. Az érdeklődők 10 és 15 óra között ingyenesen tekinthetik meg a díszlépcsőházat, a kupolacsarnokot és a Szent Koronát. A látogatók az Alkotmány utca felől közelíthetik meg az Országházat. A nagy érdeklődésre tekintettel sorban állás várható. Aki arra jár, ne hagyja ki.

Hirdetés