Folklór, rongyrázás, nacionalizmus

A nem autentikus folklór terjedése nemcsak a jó ízlés válságának a jele, hanem a „románkodás” túlpörgetésének is.
Hirdetés
A legutóbbi szilveszterkor is a népzene valóságos inflációját tapasztalhattam a tévéadóinkon. A Ceauşescu-rezsim hatékony ideológiai fegyvert látott a folklórban. Egyrészt a népzenét nagy becsben tartották a kommunista pártot és vezérét magasztoló, „Megéneklünk Románia” típusú dicsőítő előadásokon. Másrészt mindenféle hamisított termékeket dobtak piacra „új folklór” néven, melyek annak boldogságát énekelték meg, hogy a nép kollektív mezőgazdasági szövetkezetekben vagy a gyárakban és üzemekben dolgozhat.
 
Ez az erőltetett „új folklór” mára eltűnt, de helyét egy sor önismétlő, gyatra szövegű és kiszámítható dalvezetésű ének vette át. Ne feledkezzünk meg a mánelék inváziójáról sem, amelyek a vulgaritás és az ízléstelenség diadalát jelzik.
 
Mindenesetre a szilveszter éjszakáján varietéműsorokat sugárzó tévék, a közszolgálatival az élen, jelentős műsoridőt szenteltek a népzenének. Ezt a modellt az egyik szenzációhajhász és durva propagandát folytató hírcsatorna vitte tökélyre. Ez az adó egy korábban már kipróbált felállást elevenített fel: egy helyre hozta össze a műsor készítőit, a népzenei előadókat és a kimondottan e célból a stúdióba meghívott politikusokat. 
 
Ebből aztán görcsösen ízléstelen, nevetséges szökdécselés, siralmas exhibicionizmus lett. De – jól sejtik – a műsornak nagyon nagy nézettsége volt.
 
Eddig is tudtuk, hogy a magukat ott kiviselő politikusok nevetséges alakok. De úgy gondolták, hogy azok a majomkodások bejönnek a választóknak. A nem autentikus folklór terjedése nemcsak a jó ízlés válságának a jele, hanem a „románkodás” túlpörgetésének is, főleg most, amikor a kormánypártok sértve érzik magukat a nyugati államok igazságszolgáltatási törvények módosítására adott reakcióitól.
 
Az év végén sugározták Tudor Gheorghe koncertjét is a maga tősgyökerességet hangsúlyozó retorikájával, valamint Dan Puric műsorát, lehangolóan pszeudo-filozofikus delíriumát, amelyben „ősi” hagyományokat és erényeket dicsőít. Az is aggasztó tünet, hogy ezek az előadások hipnotizáltnak tűnő közönséggel dugig telt termekben zajlottak. A nacionalista húrok kitartó pengetése pedig, tudjuk jól, veszélyes játék.

Hirdetés