Az EU-n belüli új nacionalizmus

Brexit, katalán függetlenségi küzdelmek,Olaszország,Korzika,Magyarország. Megannyi gombóc, amely az EU torkán akadt.
Hirdetés

A különösen a Brexit és a katalóniai válság kapcsán megnyilvánuló új nacionalizmusformák próbára teszik az Európai Unió jelentőségét és tartósságát.

Katalónia, egy északkelet-spanyolországi gazdag régió függetlenségi törekvései egyelőre kudarcot vallottak. Ennek ellenére felszínre hozták az Európában jelenleg létező törésvonalakat, ahol egyes közösségek, vagy éppenséggel egy-egy egész ország hajlamos önálló sajátosságot és

függetlenséget követelni magának egy szárnyai visszanyesésével vádolt központi hatalommal szemben,

írja az AFP.

Nagy-Britannia esetében, például, az EU-val a szuverenitás nevében történt meg a szakítás és azért, mert többé nem akartak egy olyan bürokratikus szervezetet finanszírozni, mely rájuk kényszeríti a saját szabályait és ezzel akadályozza a nemzetállam kiteljesedését, legalábbis ez a gondolat volt tapasztalható a Brexit támogatói körében.

Katalónia esetében a még Franco idejéből létező érzelmi megnyilvánulások gazdasági elvárásokkal ötvöződtek, hogy alátámasszák az elszakadást egy államtól, nevezetesen Spanyolországtól, melyet a jólét növelése és az identitás kifejezése akadályának tekintenek.

„A nacionalisták megértették, hogy

a fejlett és virágzó régiókban már nemcsak egy nemzet eszméjére lehet hivatkozni,

melynek kultúráját a kezdetektől fogva elnyomják. A kulturális és etnikai nacionalizmus egy gazdasági jellegű «legitimálás» formáját öltötte, főleg a szegényebb régiókkal vállalt pénzügyi szolidaritás elutasítására való hivatkozás révén”, magyarázza Bruno Yammine belga történész az EU-ban jelenleg megnyilvánuló nacionalizmust.

Barcelonában „egy olyan Katalónia eszméje terjed, mely nemzetközi platform lehetne az EU-n belül (…), és ez nagyobb növekedést biztosíthatna nekik, ez mozgatta az elszakadáspárti hipotézist”, mutat rá Andres de Blas Guerrero spanyol politológus.

A gazdasági jellegű magyarázatok mellett

az elitek elutasítása és az állítólag a nemzeti identitást fenyegető bevándorlástól való félelem

szintén a közösséget védő témákként jelentek meg.

Renaud Thillaye, a londoni Flint Global európai ügyekkel foglalkozó elemzője szerint a nacionalizmus sikerét „egyrészt a korrupcióra való hivatkozástól a hagyományos pártok hiteltelenítéséig és egy emberekhez közelebbi demokrácia elkerülhetetlenségéig terjedő diskurzus, másrészről egy bizonyos nyelv és egy közös örökség körül történő kulturális lehorgonyzás biztosítja egy olyan korszakban, amikor minden nagyon gyorsan változik”.

Ilyen körülmények között az EU minden áron igyekszik elkerülni az államok feldarabolódását

Hirdetés

és ebből következően elrettenti az elszakadáspárti törekvéseket annak ellenére, hogy a skótok, a katalánok vagy a korzikaiak „a priori benne látnak lehetséges szövetségest a központi államokkal szemben”, hangsúlyozza Renaud Thillaye. Az EU egyetlen ujját sem mozdította a katalóniai válságban és igyekezett nem ígérni külön státuszt a skótoknak a Brexit hivatalossá válása után, ahogy azt ők szerették volna.

Az EU eddig kiállta a próbát, még a britek közösségi tömb melletti szavazása ellenére is, ami nyilvánvalóan kemény sokként hatott. De Nagy-Britannia nem volt az euró-övezet része, így elkerülhető volt a pénzügyi instabilitás. A Brexit esetében zajló fájdalmas tárgyalásoknak pedig le kellene csillapítaniuk a klub más tagjainak azon vágyát, hogy kövessék a britek példáját.

Ennek ellenére

a veszély nem tűnt el teljesen, sem regionális, sem nemzeti szinten.

„A regionális gondok nem fognak eltűnni, legalábbis azt látva, hogy milyen szerepet játszanak egyes nagyvárosok, melyek körül globális jellegű ökoszisztémák szerveződnek”, véli Renaud Thillaye. „Azok az országok, melyek nem találnak kiutat ebből a helyzetből, komoly zűrzavarok felé haladhatnak majd, mint amilyen a katalóniai”, figyelmeztet.

Matthew Goodwin, a Kenti Egyetem politológia professzora szerint, „az európai politikai rendszerek sohasem voltak ennyire instabilak, a választók körében bekövetkező változásokkal és a hagyományos pártok támogatottságának eltűnésével, miközben a nacionalisták és kozmopoliták közötti törésvonal fontosabbá válik, mint a hagyományos jobb/bal megosztottság”.

Így aztán a jövő évi olaszországi, magyarországi és svédországi választások megmutatják majd, milyen erős gyökeret vertek azok a pártok, melyek elitelleneseknek, euroszkeptikusoknak és populistáknak nevezik magukat.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés