Ötezer euró esett ki a zsebéből az ügyészségen a sikkasztással vádolt orvosnak

Ilyen az, amikor az ember már tényleg nem tudja eldönteni, hogy hírt vagy szatírát olvas.
Hirdetés

Bár 24 órára őrizetbe vette csütörtökön a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) Mihai Lucan orvost és fiát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy több millió lejt sikkasztottak el a Kolozsvári Urológiai és Veseátültetési Intézettől, a bukaresti törvényszék pénteken hajnalban elutasította az ügyészség kérését, és nem helyezte őket harminc napos előzetes letartóztatásba, ehelyett hatósági felügyelet alá kerültek (az érintettek szabadlábra kerülnek, de meghatározott időközönként jelentkezniük kell a rendőrségen).

A DIICOT azzal gyanúsítja az orvost, hogy magánklinikáján az egyébként általa vezetett állami urológiai intézet felszerelését és fogyóeszközeit használta, sőt időnként még az urológiai intézet személyzetét is igénybe vette. Csütörtökön reggel ugyanebben az ügyben őrizetbe vette a DIICOT a veseátültetési intézet két vezetőjét, Dan Emil Fofiu Sânpetreanu ügyvezető és Sanda Rodica Baciu gazdasági igazgatót is, de a bíróság őket is hatósági felügyelet alá helyezte.

Lucan csütörtöki őrizetbe vételekor furcsa jelenetek játszódtak le: ügyészségi források szerint Lucan zsebéből az ügyész irodájában éppen akkor esett ki ötezer euró, amikor a fogdába akarták vinni. Ekkor behívták az ügyvédjét, hogy leltárba vegyék a pénzt.

A villájában tartott házkutatás során pedig az orvos vejét a kommandósok akkor érték tetten, amikor egy hátizsákkal, amelyben több tízezer euró értékű ékszert és aranyozott óra volt, át akart ugrani a ház kerítésén. Autója üzemanyag-tartályába rejtve ezt követően tízezer eurót találtak.

Az ügyben bűnszervezet létrehozása és rendkívül súlyos következményekkel járó sikkasztás gyanújával indult eljárás, az ügyészek szerint az okozott kár értéke meghaladja az ötmillió lejt.

A DIICOT szerdai közleménye értelmében a bűnszervezet tagjai 2005 és 2016 között a klinika tulajdonában található javakat használták, tulajdonították el, illetve kereskedtek ezekkel, és egy magánklinika javára használtak fel bizonyos szolgáltatásokat.

Hirdetés

Az ügyészek azt állítják, hogy egy korszerű, a rákos megbetegedések kezelésére használt orvosi készüléket törvénytelenül vittek át az urológiai klinikáról Lucan magánklinikájára, ahol hat évig dolgoztak vele. Az orvosi felszerelés mellett az ezzel végzett kezeléshez szükséges fogyóanyagokat is rendszeresen az urológiai intézet vásárolta meg, a páciensek azonban a magánklinikának fizették ki a kezelés ellenértékét, beavatkozásonként 3 000 és 6 700 euró közötti összeget.

Ugyanakkor a Mihai Lucan magánklinikáján megműtött betegek az operáció előtt és után az urológiai intézetben részesültek ellátásban, itt azonban a reális árnál sokkal kevesebbet fizettek a szolgáltatásokért.

Hirdetés