EU-s nagykövetek közös felhívásban figyelmeztették Dragneáékat

Hét ország nagykövete üzent a PSD-ALDE koalíciónak.
Hirdetés

Az Európai Unió hét tagállamának romániai nagykövetsége intézett közös felhívást a PSD-ALDE koalícióhoz. Ebben azt kérték, hogy tartózkodjanak minden olyan intézkedéstől, mely az igazságszolgáltatás függetlenségét vagy a korrupcióellenes harcot gyengíti, és haladék nélkül kérjék ki a Velencei Bizottság (az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szerve – szerk. megj.) engedélyét, megőrizve a reformfolyamat sérthetetlenségét. A felhívást Franciaország, Németország, Belgium, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország nagykövete írta alá.

„Meggyőződésünk, hogy az igazságügyi reform keretében elfogadott törvények a jelenlegi formájukban, úgy ahogy a büntető törvénykönyvben és a büntető perrendtartásban eszközölt változtatások is, veszélyeztetik az igazságügyben elért eddigi eredményeket” – fogalmaznak a nagykövetek.

A Liviu Dragnea és Călin Popescu Tăriceanu vezette koalíció legutóbb november végén részesült nemzetközi bírálatban, amikor az amerikai kormányügynökség figyelmeztette őket. A Grindeanu-kormány és a hírhedt 13-as számú sürgősségi kormányrendelet idején volt még hasonlóra példa, amikor az USA és Kanada mellett négy EU-s tagállam szólította fel a kormányt, hogy tartsa tiszteletben a jogállamiságot. 

Hirdetés