Igazság, ügy
béel
2017. december 21. csütörtök, 13:17
Így a három törvény már csak arra vár, hogy az államfő kihirdesse.

Döntő házként elfogadta csütörtökön a szenátus a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) megszervezéséről és működéséról szóló, 2004/317-es törvényt módosító tervezetet.

A törvényjavaslatot 81 támogató és 28 ellenszavazattal fogadták el.

A felsőház a héten már megszavazta a bírák és ügyészek jogállásáról, valamint az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló módosításokat is, és mivel mindhárom témában a felsőház a döntő kamara, a jogszabályok Klaus Iohannis államfőhöz kerülnek aláírásra.

Az államfő ugyanakkor megfontolásra visszaküldheti a jogszabályokat a törvényhozásnak, de csak egyszer, és ha változatlanul fogadják el őket, köteles kihirdetni őket.
Ugyanakkor azt a lehetőséget is választhatja, hogy alkotmánybíróságon óvja meg a jogszabályokat.

Mint ismeretes, az RMDSZ által is támogatott kormányoldal a „párhuzamos állam”, a titkosszolgálatokkal összefonódott, önkényesen eljáró ügyészségek fémjelezte „ügyészállam” leküzdésével indokolja a módosításokat, míg az ellenzék szerint a cél az, hogy a politikum ellenőrzése alá vonják az igazságszolgáltatást.

A csütörtöki ülésen sem maradtak el a kormányoldal és az ellenzék közötti pengeváltások.

Radu Mihail USR-es szenátor szerint a módosítások miatt az EU Lengyelországhoz hasonlóan szankcionálhatja Romániát.
Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus és a kisebbik koalíciós párt ALDE elnöke válaszul kijelentette: Lengyelország elismerést érdemel, mivel tiszteli saját szuverenitását és függetlenségét. Válaszul Traian Băsescu volt államfő, az ellenzéki Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke arról beszélt: Románia az EU-csatlakozás óta már nem a szó klasszikus értelmében vett szuverén ország.

Végül az USR szenátorai George Orwell Állatfarm című regényének példányait osztogatták a kormánypárti szenátoroknak.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/24585
És ezzel még szinte semmit nem mondtunk a lesújtó kutatási eredményekről.
Ha tetszik, a mioritikus haza példásan bizonyított, már ami a rossz tanuló státust illeti. És a jelek szerint a tasli nem is fog soká késlekedni.
Határ a csillagos ég, persze, de itt az alapszükségletekről van szó.
Noha rém egyszerű forgatókönyv szerint zajlik ez a horrorfilm, elég sok pénzbe kerül. És alaposan ránk tud ijeszteni. Ja, és nem csak egy film.
Elvileg. Mert úgy lett kitalálva, hogy nem igazán ellenőrzi senki.
A román tudás fellegvárának lakói kábé csak a nacionalista hőbörgés szintjén fejtik ki tevékenységüket. Amúgy köszönik, jól élnek, és szarnak az utókorra. Sabin Gherman írása.
Még december elsején átadnák, ha már egyszer Centenáriumi híd a neve.
Érdekes, hogy miközben Romániában drasztikusan csökkent a EU iránti bizalom, Magyarországon éppen most mutat növekedést.
Kisebbség-kisebbség, nem mindegy, hogy melyik? – gondolhatták az illetékesek.
Aztán jól megfenyegették pénzbírsággal az oktatási tárcát. Most biztos átgondolják.
A kedves kormány tejjel-mézzel folyó Kánaánt ajánl a nyugdíjasoknak. És a szükséges pénzt például az autópályáktól veszi el.
Sőt, megújulnak az istenházák Kolozsváron.
A tulajdonos azt ígéri, Erdély legszebb terasza fog működni a majdani szálloda udvarán.
Az önkormányzat nagy erőbedobással, a szállásadók csillagászati árakkal készülnek a Nagy Napra.