Megjelent az RMDSZ is a tüntetéseken

De nem úgy, ahogy szeretné. A PSD és az ALDE mellett divat lett az RMDSZ-t is szidni. Szlogenekben és feliratokban.
Hirdetés

Bár az RMDSZ nem része a jelenlegi kormánykoalíciónak, a képviselőházban olyan buzgón szavazta meg az igazságügyi törvények módosításait, illetve képviselőinek többsége az ANI-törvénynek azt a módosítását, amely miatt több száz összeférhetetlenségi eljárás szűnhet meg, hogy ez már

  • vagy megütötte a román #rezist-esek ingerküszöbét,
  • vagy bátrabban állnak ki ellene a magyar nemzetiségű tüntetők.
  • Vagy mindkettő.

Először hangsúlyosan a tegnap esti tüntetésen bukkant fel az RMDSZ neve, pedig ez már a hetedik protesztvasárnap volt. Eddig is hébe-hóba megemlítette egy-egy felszólaló, de inkább biztatásként a magyar választóknak, hogy kérjék számon választottaikon az igazságügyi törvények egyes módosításait, amelyek veszélyeztethetik az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Tegnap viszont már több feliraton és installáción feltűnt az RMDSZ neve – egyáltalán nem hízelgő kontextusban:

Budinstalláció

PSD, ALDE, UDMR – bűnszövetkezet (szó szerint: bűnelkövetésre szerveződött csoport)

RMDSZ is vörös pestis

Az RMDSZ is vörös pestis (kb. minden tizedik skandálás az, hogy PSD ciuma roșie – A PSD a vörös pestis.)

Nemcsak az RMDSZ, hanem honatyáinak a neve is előkerült:

Hirdetés

Figyelmeztetés László Attilának

Vasile Ilea PSD-s és László Attila RMDSZ-es szenátort figyelmeztetik a kolozsváriak, hogy ha nem utasítják el az igazságügyi törvénymódosításokat, már most elbúcsúzhatnak a következő mandátumuktól. A két másik Kolozs megyei szenátor az ellenzékhez tartozik (Mihai Goțiu USR-s, Marius Nicoară PNL-s), ők minden bizonnyal a módosítások ellen szavaznak a szenátusban.

Múlt héten ugyanis még arról volt szó, hogy a szenátus plénuma most hétfőn szavaz a módosításokról. Ehhez képest egyes módosításokat ma újra módosít a módosításokat egyszer már jóváhagyó különbizottság Florin Iordache vezetésével, mielőtt a döntő ház, a szenátus plénuma elé bocsátanák. És miközben országszerte tüntetnek a bírók és ügyészek.

De az RMDSZ legalább a Mikulás feketelistájára nem került fel:

A tüntetők Mikulásának feketelistája

Hirdetés