Kiálltak a bírák és ügyészek

Szó szerint: a Kolozs megyei táblabíróság épülete elé. Elnémultak a döbbenettől.
Hirdetés
15 percig álltak némán a Kolozs megyei táblabíróságon dolgozó bírók és ügyészek hétfő délben az épület előtt, talárjukkal a karjukon. A bíróság elé gyűlt támogatók hosszasan tapsolták őket, majd a szokatlan tiltakozás kezdeményezője, Cristi Danileț bíró nyilatkozott a sajtónak.
 
Szótlanságukkal azt akarták kifejezni, mondta, hogy elnémultak a döbbenettől, amit az igazságügyi törvények módosításának parlamenti procedúrája váltott ki bennük. A Legfelső Bírói Tanács, illetve a bírók és ügyészek több szakmai egyesülete is bírálta a módosításokat, amelyeket a tervek szerint ma bocsátanak szavazásra a döntő házban, a szenátusban.
 
Ennél is jobban megrémítette őket az, ami múlt héten derült ki a büntető törvénykönyv és a büntető perrendtartás tervezett módosításairól, mondta Danileț, aki szerint harc indult a korrupcióellenes küzdelem ellen. A módosítások katasztrofális hatással lesznek a köztörvényes ügyek menetére, az ügyészeket nagyon sok nyomozási eszköztől fosztja meg, ami veszélyezteti az állampolgárok biztonságát:
  • nem lehet például olyan hang- és videófelvételeket bizonyítékként felhasználni, amelyeket nem az ügy valamely szereplője készített (térfigyelő kamerákét pl.);
  • értesíteni kell a célszemélyt, mielőtt engedélyt bocsátanak ki a lehallgatására;
  • a hamis tanúzás bűncselekmény gyakorlati megszüntetése;
  • nem lehetne majd előzetesbe helyezni a veszélyesnek ítélt, lopással vagy rablással gyanúsított személyeket.
Mindezt úgy, hogy előzetesen ezekről az módosításokról sem egyeztettek az igazságszolgáltatás szakmai szervezeteivel –kifogásolta a bíró, aki szerint ezek a módosítások rendszerszintű támadással érnek fel az igazságszolgáltatással és az abban dolgozókkal szemben.

Hirdetés