Ez a vasárnap sem múlt el kormányellenes tüntetés nélkül

Ismét az igazságügyi módosítások ellen vonultak utcára.
Hirdetés

Több mint ezren tüntettek vasárnap este a bukaresti Victoriei téren az igazságügyi törvényeknek a koalíciós pártok által szorgalmazott módosításai ellen. Hasonló tiltakozóakciókat tartottak az ország más nagyvárosaiban is.

A bukaresti tüntetés résztvevői közül sokan a román trikolór mellett az Európai Unió zászlaját is magukkal vitték.

A sípokkal, dobokkal felszerelkezett tömeg többek között azt skandálta, hogy „Inkább egy párhuzamos, de jogszerű államot, mint egy jogállammal párhuzamos államot”, „Igazságszolgáltatást, ne korrupciót!” „Unjuk már, hogy meglopnak bennünket”, „PSD, a vörös pestis”.

Az időközben 2.500-asra dagadt tömeg a parlament épülete elé vonult. A királyi palota előtt egy perces csenddel adóztak a szombaton eltemetett I. Mihály király emlékének. A parlament elé érve a tüntetők megpróbálták elfoglalni az úttestet, de ebben a csendőrség megakadályozta őket.

Hasonló megmozdulásokra került sor Brassóban, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyszebenben, Temesváron és az ország néhány más városában is.

Hirdetés