Középen Horthy Miklós, jobbra Bethlen István | A kép forrása a montazsmagazin.hu
válasszatok
szabot
2017. december 18. hétfő, 08:57
Ha volt benne rendszer, azt nem Horthy építette ki, hanem Bethlen István, a hatékonyságpárti, konzervatív miniszterelnök. Rendszerelemzés.
Demokrácia, diktatúra vagy a kettő közötti milyen átmenet volt a Horthy-rendszer? Erre a némileg elméleti kérdésre kísérelt meg választ adni Püski Levente történész, a Debreceni Egyetem oktatója, a Horthy-rendszer politikai intézményeinek, elitjeinek kutatója a Korunk Akadémia legújabb előadásán. Az I. világháború utáni demokratizálódási kísérlet kudarca Kelet-Európában és a Horthy-rendszer címmel közel teltházas közönséget sikerült múlt héten bevonzani az Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári székházának előadótermébe.
 
A Horthy-rendszer nem rendszernek indult, Horthy Miklós pedig sem kialakítója, sem fenntartója nem volt annak az államberendezkedésnek, amelyet jobb híján az ő nevével jelölünk – szögezte le a történész. A Horthy-korszak pontosabb megnevezés, mivel annak a látványosan legállandóbb eleme az volt, hogy Horthy Miklós töltötte be az államfőnek megfelelő kormányzói tisztséget.
 
A történész a korszakot három szakaszra osztja, hogy pontosabb választ adjon a kérdésre:

1. 1919. augusztus – 1922. közötti, 

a tanácsköztársaság bukása utáni zűrzavaros, bizonytalan, átmeneti helyzet, amelybe beletartozik már Bethlen István miniszterelnökségének (1921-1931) kezdeti szakasza is. Ekkor olyan államberendezkedés körvonalazódik Magyarországon, amelynek elemei egymásnak ellentmondóak, ezért hosszabb távon valószínűleg nem is lehetett volna fenntartani, a mérleg nyelvének el kellett billennie valamelyik irányba.
 

Demokratizálódási és alkotmányossági folyamat 

indult el 1919-20-ban. Az egymást sűrűn váltó kormányok magukat ellenforradalminak tekintették, azaz vissza akartak nyúlni a forradalom előtti államberendezkedéshez, ennek részeként pedig valamilyen alkotmányos tradícióhoz. Az 1918-as forradalom után nem működött törvényhozás, a tanácsköztársaság alatt működött, de nem sok köze volt a demokráciához, jegyezte meg Püski Levente. Utána nemcsak a magyar politikusok akarták visszaállítani a parlamentáris hagyományt, hanem létezett egy erre irányuló nemzetközi nyomás is.
 
A koncentrációs kormánynak nevezett, Huszár Károly vezette ideiglenes kormányban (1919. november – 1920. március) egyrészt sok párt vett részt, másrészt nem felelt meg az alkotmányosság feltételeinek, nem választás nyomán állt össze. Demokratikus választások rendezése alapvető igénynek tűnt, és még az előző kormány rendeletei is ebbe az irányba mutattak: bevezetik a titkos választást, és a választójog eléri az akkori általánosság határát. 
 
Úgy határozták meg, hogy ki szavazhat, hogy ebbe beleesett a lakosság mintegy 40 százaléka, ami a történész szerint relatíve jó arány. Franciaországban ennél például alacsonyabb a választójoggal rendelkező polgárok aránya, és a legfejlettebb államokban is akkor 50-60% volt a csúcs.
 
Püski Levente történész Kolozsváron
 
Püski Levente történész, a Debreceni Egyetem oktatója az EME kolozsvári előadótermében | Helyszíni fotók: Szabó Tünde
 
1920 januárjában tartották a választásokat, majd összeült a törvényhozás, a kétkamarás hagyománnyal ellentétben egy egykamarás nemzetgyűlés. Nemcsak az állami szuverenitást képviseli, de lehetősége van többségi kormányt alakítani, a kormány tevékenységét reálisan ellenőrizni, fórumot biztosítani a különböző politikai véleményeknek, azokat ütköztetni, törvényeket alkotni, tehát adottak a demokratikus törvényhozás elemei. 
 
Egyik első feladata az államfői tisztség ideiglenes rendezése (Horthy Miklós lesz Magyarország kormányzója 1920. március 1-től), és magának a törvényhozás működésének a szabályozása. A nemzetgyűlés a századelő liberálisabb házszabályaihoz nyúl vissza, és megszűnt az a századeleji korlátozás is, hogy nem alakíthatott kormányt olyan parlamenti többség, amely felrúgta volna az 1867-es kiegyezést a Habsburgokkal.
 

A demokratizálódás akadályai

  • A demokratikus választójog mellé szabad választási verseny is kellene, de ez Magyarországon korlátozott volt, a Szociáldemokrata Párt például nem is indult a választásokon.
  • A háborús viszonyok miatt érvényben vannak még különböző korlátozások, jogszűkítések a sajtószabadság, szólásszabadság, gyülekezési szabadság vagy igazságszolgáltatás terén, amelyek hosszabb távon nem egyeztethetők össze egy demokratikus államberendezkedéssel, magyarázta a történész.
  • Hiányzik a jogbiztonság is: annyira lassú és nehézkes a közigazgatás kiépülése, hogy a magyar állam csak részlegesen biztosítja az emberi élet vagy a vagyon biztonságát. Ez a „fehérterror”: olyan önhatalmú fegyveres csoportok működnek az országban, amelyek alkotmányos rendszerekben nem létezhetnének.
A szabadságjogok ilyen drasztikus korlátozása, illetve a demokratizálódási folyamat hosszú távon nem áll össze koherens rendszerré. A korabeli politikai élet szereplői nem érezték át annak a súlyát, hogy ők ott és akkor új kormányzati rendszert építhetnek: nem mutattak túl nagy hajlandóságot alkotmányjogi reformok iránt. 
 
Például törvényesíteni kellett volna azokat a kormányrendeleteket, amelyek alapján megrendezték a választást, de nem született választójogi törvény az 1920-22-es nemzetgyűlés alatt; napirendre került az önkormányzati reform, de abból sem született törvény. Nem azért, mert lazsáltak volna a képviselők, magyarázta Püski Levente, hanem mert mindenről vitatkoztak, megosztott volt a törvényhozás, és elsikkadtak az érdembeli reformok. Hetekig vitattak olyan költségvetést, amelyről már megszületése pillanatában tudták, hogy úgysem lesz érvényes az óriási infláció miatt.
 
Még csak nem is a területi revízióra vártak – válaszolta az első közönségkérdésre a történész, 1920 után hamar láthatóvá vált, hogy egy legalább középtávon működő államberendezkedést kell létrehozni. Rendszerváltáskor viszont jellemzően nagyon sok párt jelenik meg a politikai porondon, a sarki újságárus is pártot alapít, és ez a beleszólási vágy dominálta a nemzetgyűlés tagjait is, illusztrálta Püski a korhangulatot. Még ha sok képviselő is jutott be ugyanannak a pártnak a színeiben, a fegyelem ismeretlen volt számukra, sokan ezért ki is estek a parlamentből.

2. Bethlen István miniszterelnökségéhez kapcsolódik a konszolidáció, 

akkor épül ki az új államberendezkedés, amelynek elemei már szervesebben kötődnek egymáshoz. De nem az első évében, 1921-ben. Áprilisban lett miniszterelnök, és 1922 feléig átütő eredményt nem tudott elérni. Illetve amit elért, azt is inkább a körülményeknek, mintsem saját akaratának megfelelően: az államfői kérdés rendezését. 1921 októberében kudarcot vallott IV. Károly második visszatérési kísérlete (amelyet korábban ebben a cikkben érintettünk, a IV. Károlyt viszont felbiztatták alcím alatt), amely után Bethlennek és kormányának színt kell vallania, és kimondja a Habsburgok trónfosztását. Vagyis belátható ideig Horthy Miklós marad a kormányzó.
 
Bethlen István miniszterelnök
A fordulópontot Püski szerint 1922 jelenti, mert ekkor szabja át a Bethlen-kormányzat a választási rendszert. Ekkorra látja be Bethlen, hogy kulcspozícióban van, mert ettől a nemzetgyűléstől aligha várhatók nagy horderejű változások, így ő maga próbálkozik meg egy új kormányzati rendszer kialakításával. Elfogadta, hogy szükség van bizonyos fokú demokratikus átalakulásra, de fontosnak tartotta az állam hatékonyságát, működőképességét, és alapvetően konzervatív elveket vallott.
 
A politikai szereplők többség arra kereste a választ, hogy mi történt Magyarországgal, hogy történhetett meg a világháborús vereség, a területi veszteség, hogyan következhettek be a forradalmak. Bethlen válasza: azért, mert az állam és főleg a kormányzat működése nem volt elég hatékony. Már a századelőn értelmetlen, felesleges, meddő vitákba fulladt az akkori országgyűlés (Tisza István küzdelme a házszabályok ellen, az ellenzék összetörte a parlament berendezését stb.).
 
Bethlen nemcsak ezt ítélte el, hanem azt is, ami 1918-19-ben történt. Az 1918-as forradalom szerinte azt mutatta meg, hogy egy nyugat-európai értelemben vett demokratizálódás két dologhoz vezethet: vagy minden szétesik, és az állam gyakorlatilag működésképtelenné válik, vagy diktatúrába vált át, értvén ezen a tanácsköztársaságot. Ezért Bethlen szerint 
 

meg kell találni az egyensúlyt a demokratizálódás és a működőképesség között.

Ehhez nála konzervatív társadalomszemlélet társult, taglalta Püski Levente: elitista értelmezése szerint a társadalom alsó rétegei nem igazán képesek egy ország vezetésére. Ahhoz olyanok kellenek, vélte Bethlen, akiknek tapasztalatuk, hagyományaik és vagyonuk van: aki gazdag, annak van mit veszítenie, ezért nem érdekelt társadalmi felfordulás gerjesztésében vagy támogatásában.
 
A bethleni politika sajátos kettősséget igyekezett megvalósítani: 
a) alkotmányos berendezkedést kívánt létrehozni. A húszas évek elejének instabilitása fokozatosan megszűnik, kezdik felszámolni a fegyveres különítményeket, kezd helyreállni az állampolgári és politikai jogbiztonság: az egymással rivalizáló pártok betartják a játékszabályokat, nem lövik le a politikusokat vagy a híveiket. Bethlen fel akarta számolni a rendkívüli intézkedéseket is, a háború esetére szóló kivételes hatalmat, ami szintén az alkotmányosság irányába mutat. Kormányzása alatt megszűnik a cenzúra, lehet kritizálni a miniszterelnököt, a politikai pártok saját sajtóval rendelkezhetnek. Sajtóterméket betiltani csak kivételes esetben lehetett, de egyes lapok utcai árusítását elég gyakran felfüggesztették, miközben a lapokat döntően utcai árusoktól lehetett megvenni.
b) elzárkózott a nyugatabbra eső országokban akkoriban megfigyelhető demokratizálástól. Ez a demokratikus deficit több területen is megragadható, egyik a választás: Bethlen vidéken visszavezette a nyílt szavazást. 
 
Hatalmi manipulációra kínált lehetőséget az, hogy a szavazásra szólított polgár a választási bizottság előtt hangosan meg kellett mondja, melyik jelöltet támogatja, majd ezt bejegyezték a neve mellé. Sőt már a választói névjegyzékkel is lehetett manipulálni. Mivel százezrek menekültek Magyarországra az elcsatolt területekről, a szavazás pedig állampolgársághoz volt kötve, azzal is lehetett variálni, kérik-e valakitől a honosítás bizonyítását vagy sem, mielőtt felveszik a választói névjegyzékbe.
 
Nevesíteni lehet, kinek volt akkoriban hatalma a vidéki emberek fölött. A nagybirtokosok például megmondhatták, hogy aki nem az általuk óhajtott jelöltre szavaz, az nem biztos, hogy a választás után is kap munkát. Az egyházak mellett az állam volt a legerősebben befolyásoló tényező: munkaadó volt, a közalkalmazottaknál is visszakövethető, hogyan szavaztak, de más eszközei is voltak a befolyásolásra, például adóhátralék hirtelen behajtásával történő fenyegetés.
 
Ez kihatott a parlament működésére is, mert olyan választási szisztéma épült ki Bethlen kormányzása alatt, amelyben 
 

sok párt indulhatott a választásokon, de csak a kormánypárt nyerhetett.

A mandátumok nem voltak leosztva, azt nem lehetett tudni előre, mennyivel nyer a kormánypárt, de a demokráciának az az alapeleme, hogy választás útján kormányt lehet buktatni, a bethleni érában nem működött Magyarországon – szögezte le a történész.
 
Bár a korszakban nincs klasszikus parlamenti váltógazdaság, Bethlen mégsem volt hosszasan miniszterelnök, ahogy senki más se. Mert a miniszterelnökség nemcsak azon múlott, hogy az illető milyen parlamenti többséggel rendelkezett a választások előtt vagy alatt, hanem például az államfő vagy gazdasági érdekcsoportok támogatásán. 
 
Püski Levente Kolozsváron
 
Püski Levente történész
 
Imrédy Béla például 1939-ben származási alapon bukott meg: zsidó származású felmenői miatt úgy vélték, nem fog antiszemita törvényeket meghozni (holott ő nyújtotta be az egyiket a parlamenthez). De megbuktatásában nagy szerepet játszott az, hogy bizonyos földreform-elképzelései miatt komoly konfliktusba keveredett gazdasági érdekcsoportokkal, amelyek a bukásáért lobbiztak. 
 
Az is csak kétszer történt meg a korszakban, hogy miniszterelnök azért bukott volna meg, mert elvesztette parlamenti többségét: Károlyi Gyula még azelőtt lemondott 1932-ben, hogy leszavazta volna a parlament, Imrédy Bélát viszont ténylegesen leszavazták 1938 novemberében. (62 képviselő kilépett a kormánypártból, és az ellenzékkel együtt leszavazta a kormányfő házszabály-módosítását.) Horthy viszont újra őt bízta meg kormányalakítással. 
 
A parlament klasszikus, ellenőrző szerepe tehát nagyon korlátozottan működött a Horthy-korszak utolsó éveiben, jegyezte meg a történész.
 

Emellett az önkormányzatok terén sem történt számottevő demokratizálódás:

bevett gyakorlat volt például, hogy valaki a legnagyobb adófizetőként kapott pozíciót az önkormányzat vármegyei vagy települési szintjén. Az, hogy valaki önkormányzati pozícióhoz jusson pusztán a vagyona alapján, nem összeilleszthető a huszadik századi demokratikus közfelfogással, jegyezte meg Püski Levente.
 
Sőt a Bethlen-kormányzat az önkormányzati választásokon is a parlamenti választások szisztémáját érvényesítette:
korlátozott választójog annyi demokratizálással, hogy a szavazás legalább titkos volt, vagyis szűkebb volt a befolyásolás lehetősége.
 
A magyarországi történészek túlnyomó része egyetért abban, hogy a húszas években, Bethlen időszakában az államberendezkedés átmenetet jelent a demokratikus és a diktatórikus berendezkedés között. Elnevezésében viszont nincs konszenzus: 
  • korlátozott parlamentáris berendezkedés, 
  • autoriter berendezkedés, 
  • parlamentári berendezkedés autoriter elemekkel.
1922 után nem lehet tisztán demokratikus államrendszerről beszélni, lefékezdőnek a demokratizálási törekvések. Koherens kormányzati rendszerként Püski szerint 1926-27 fordulóján áll össze, addig lezajlanak a kulcsfontosságú reformok, és stabilizálódik az új államberendezkedés: 1922-ben, majd 1926-ban próbálják ki az új választási rendszert, stabilizálódik Bethlen többsége (Egységes Párt) a nemzetgyűlésben, majd a képviselőházban, amikor 1927 elején a bethleni politika visszatér a kétkamarás parlament tradíciójához.
 

A Bethlen-korszakban kialakult államberendezkedés az 1930-as évek végéig működik.

1937-től kezdődnek azok a változások, amelyek miatt 1942 után már rendszermódosulásról lehet beszélni. A változások közül egyetlen intézkedést lehet a demokratizálódás jelének tekinteni: megszüntetik a nyílt választójogot. A korszak utolsó választását, az 1938-ast már titkos szavazással szervezik meg.
 
Az összes többi reform a rendszer diktatórikus elemeit erősíti:
  • az alkotmányjogi reform nem a parlamentáris jelleget erősíti, hanem a kormányzó pozícióját addig, hogy a történész értelmezésében 1939-től már inkább a kormányzó szava dönt abban, ki lehet miniszterelnök és meddig, mintsem a parlamenté (Kállay Miklóst Horthy egyéni kezdeményezésére nevezték ki miniszterelnökké, nincs igazi parlamenti támogatottsága még a kormánypárton belül sem, mégis csak a német megszállás tudja kimozdítani a pozíciójából);
  • szűkül a parlament hatásköre, mert Kállay minden nap elnapolja az ülést, mivel érzi, hogy a képviselőház jobboldali-radikális tagjaival komoly politikai gondjai vannak: 1943-ban mintegy két hónapot működött a parlament;
  • kiszélesedik a rendeleti kormányzás már akkor, 1939-től, amikor Magyarország még nem lépett be a háborúba (ez 1941-ben következik be);
  • 1938-tól a revízióval Magyarországhoz visszakerülő területek képviseletét nem választás útján, hanem behívás alapján látják el;
  • korlátozzák a szabadságjogokat, legdrasztikusabban nyilván a zsidóságot érintő antiszemita törvényekkel.
Püski Levente kolozsvári hallgatósága
 
Püski Levente kolozsvári hallgatósága
 
A '30-as évek végére tehát a rendszer diktatúraközeli állapotig jut el. Püski Levente történészt az akadályozza meg, hogy egyértelműen diktatúrának nevezze a rendszert, hogy a többpártisághoz egyetlen kormány sem nyúlt, miközben a térségben ez jelezte a nyílt diktatórikus fordulatot. A magyarországi ellenzéki pártokat ugyan nem tiltották be, de aktuálpolitikai szinten érdemi mozgásterük nem volt, hangsúlyozta a történész. A törvényhozásra érdemi befolyásuk nem volt, számos esetben korlátozott volt a gyülekezési jog, cenzúra működött.
 
Nemzetiszocialista vagy nyilaskeresztes pártokat viszont betiltottak, de igyekeztek bizonyítani, hogy az illető politikai szervezkedés tagjai államellenes tevékenységet kíséreltek meg. A kommunista párttal szemben viszont semmilyen tolerancia nem létezett arra hivatkozva, hogy a párt a fennálló államrend erőszakos megdöntésére, rendszerváltásra törekszik, ezért kizárták a legális politizálás keretei közül. Sőt drasztikusan fel is léptek a kommunista párt tagjai ellen, a korszakban a kommunista ideológia nem politikai, hanem rendőrkérdés volt, függetlenül attól, hogy mit tettek vagy nem tettek a kommunisták, jegyezte meg a történész.
 

1942-re szilárdulnak meg az antidemokratikus reformok 

Püski Levente szerint, mert ekkor történnek az utolsó képviselői behívások a visszacsatolt területekről. A fennálló politikai viszonyokat két jelentős fordulat írja felül 1944-ben: tavasszal a német megszállás, illetve ősszel a nyilas hatalomátvétel.
 
Strukturális különbség a kettő között, hogy a tavaszi átalakulás nem az intézményi rendszerekben, mint inkább az elitcserében ragadható meg, mégis kihat az intézményi szintre. Egy miniszterelnök erőszakkal való eltávolítását nem lehet úgy tekinteni, hogy normális ügymenet részeként távozik a pozíciójából, ahogy azt sem, hogy egyes képviselőket letartóztatnak és német koncentrációs táborokba hurcolnak – igyekezett tisztázni a történész.
 
Az intézményi átalakulás a nyilas hatalomátvételhez kapcsolódik majd, de az már egy új rendszer kialakításának a kísérlete, amely külön történet – zárta a Horthy-korszak intézményi elemzését a történész. Formailag viszont 1945 elejéig létezik közjogi folytonosság a puccs ellenére, állítja Püski. Még Szálasi is próbál súlyt helyezni arra, hogy formálisan ne puccsnak tűnjön az, amit csinál 1944 októberében: Horthyval aláíratják a lemondását, illetve Szálasi Ferenc kinevezését miniszterelnökké, hogy jogszerűnek tüntessék fel a hatalomátvételt.
 
A bethleni konszolidáció milyenségét a nagyhatalmak kevéssé befolyásolták, válaszolta közönségkérdésre a történész. Már a háború végétől a győztes nagyhatalmak egyik alapelve az volt, hogy még a vesztes országokban sem avatkoztak nagyon közbe direkt módon a belpolitikai folyamatokba azon kívül, hogy számonkértek bizonyos demokratizálási folyamatokat. Jelezték Bethlennek, hogy jogbővítő intézkedésekre volna szükség, de nem helyezték valós politikai nyomás alá.
 
Két dolgot viszont előírtak az antanthatalmak: 
  • általános és titkos választójog alapján kell tartani az 1920-as parlamenti választást (később ezt már nem forszírozták annyira);
  • Magyarország ne erőltesse a királyi trón betöltését, és legfőképp Habsburgokkal ne erőltesse.
Bethlen István és a későbbi miniszterelnökök is puhatolóztak királykérdésben az antantnál, amely ugyan nem szólt bele, hogyan rendezi Magyarország az államfői tisztséget, és Horthy tölti-e be vagy valaki más, de a nagy és a kisantant államai is ahhoz ragaszkodtak, hogy a Habsburgok és kiváltképp IV. Károly ne térhessen vissza.
 

A szomszédos államokban kisebbségben maradt magyarság

helyzetével nem foglalkoztak a korszak elején, válaszolta a történész. A húszas évek legelején annyira el voltak foglalva a belpolitikai ügyekkel, pártharcokkal, kormányváltásokkal, hogy az elcsatolt területekről érkező, illetve ott ragadt magyarság ügye nem vetődött fel nemzetpolitikai, legfeljebb menekültkérdésként.
 
A Népszövetség sem óhajtott beleszólni kisebbségi kérdésekbe, mert az országok belügyének és kényes problémának tekintette annak ellenére, hogy rengeteg kisebbségi ügy jutott a Népszövetség elé. A döntések viszont rendszerint nem születtek meg, vázolta Püski Levente.
 
A határon túli kisebbségek érdekeit a Bethlen-kormányzat fogja majd valamilyen szinten felkarolni. Azt nem lehet megállapítani, mondta Püski, hogy a magyar állam tudott volna szélesebb jogokat biztosítani a frissen kisebbségbe került magyar közösségeknek azzal, ha olyan szerződést köt a szomszédos államokkal, hogy ennek fejében nem tesz erőszakos lépéseket a területi revízió felé. 1938 augusztusában kötött ilyen értelmű szerződést a kisantant országaival a szlovéniai Bledben, de ennek akkor már nem volt érdemi jelentősége, nem is ratifikálták az egyezményt sehol.
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/24525
Magyarországnak megvan az aranyérme a téli olimpiai játékokon! Nekünk meg vannak szép hegyeink!
Nem megalapozott az igazságügyi miniszter kérése.
A párt szerint minden bizonnyal pszichológiai zavarokban szenvedő PSD-ellenes tüntetők voltak.
Románia elköveti a hibát, hogy folyton Erdélyhez kapcsolja a román nemzet kialakulását. Ennek nincs alapja, mondja Lucian Boia történész.
Mivel a felvetések nagy része bekerült az Európa Tanács jelentésébe.
Nem könnyű kirúgni egy főügyészt, de nem is lehetetlen. A háttérben politikai machinációk sora indulhat be.
Pár száz ember háborodott fel annyira, hogy utcára vonuljon amiatt, hogy a PSD-kormány le akarja váltani a DNA főügyészét.
Botrányos hangulatban telt sajtóértekezletén Tudorel Toader a főügyész kirúgása mellett érvelt.
Többek közt ezt is megtudhattuk Boros Zoltántól, akinek szakmai és életpályáját egy jó hangulatú kolozsvári esten követhettük végig.
És azóta is magasról tesz rá. Sőt, remek politikai és választási tőkét farag a magyarok elleni uszításból. Hans Hedrich írása.
De nem dorbézolni, hanem megtekinteni a több évig tartó, nagyszabású restaurációs munkálatokat, amelyeken többek között a püspök kalauzolt végig. Rekordméretű hordót azért láttunk.
Azt a városnévtáblát, amelyet a Musai–Muszáj csoport egy biciklire szerelve parkolt le a kolozsvári polgármesteri hivatal udvarán. Leláncolva.
Sporttörténelem: először született magyar arany téli olimpián.
Liviu Dragnea és holdudvara védelmet remél Orbán Viktortól az EU-val szemben. Például. Mert Orbán Viktor erős. Dragnea meg nem.