A térfigyelő kamerák felvételei nélkül ezek az ügyek megoldatlanok maradtak volna

A bukaresti törvényszéki ügyészség bemutat néhány súlyos bűnesetet, amit a Btk. módosítása esetén nem tudnának megoldani.
Hirdetés

A bukaresti törvényszéki ügyészség tagjai szerint a Btk-módosítás lehetetlenné fogja tenni, hogy felhasználják a térfigyelő kamerák által rögzített felvételeket olyan esetekben, amikor súlyos bűncselekményekkel – gyilkossággal, nemi erőszakkal, halált okozó testi bántalmazással, kiskorúval való szexuális kapcsolat létesítésével – kapcsolatban folytatnak nyomozást.

Közleményükben a fővárosi ügyészek több esetet is felsorolnak annak igazolására, mennyire hasznos a térfigyelő kamerák rögzítette felvétel a tettes gyors kézre kerítésében.

  • Az egyik általuk megemlített eset 2012-ben történt, amikor egy férfi többszáz késszúrással ölte meg saját húgát. A brutális cselekedetet egy térfigyelő kamera rögzítette.
  • 2010 – 2014 között egy pedofil nyolc, 5 – 10 év közötti gyermeket erőszakolt meg. Beazonosítására és a per alatt bizonyítékként a térfigyelő kamerák felvételeit használta fel az ügyészség, enélkül nem sikerült volna rábizonyítaniuk a bűncselekményeket.
  • 2014-ben a rendőrséghez fordult valaki amiatt, hogy apja elment hazulról, és többé nem jelentkezett. A bukaresti belvárosi térfigyelő kamerák felvételeit megnézve kiderült, hogy a férfit megölték. A tettest a felvételek alapján sikerült megtalálni.

Az ügyészek azzal a módosítással sem értenek egyet, miszerint a gyanúsított informatikai eszközein talált adatok csak abban az ügyben használhatók fel bizonyítékként, amelynek kapcsán a vizsgálatot elkezdték. Sokszor ugyanis még súlyosabb bűncselekményekre derül fény az informatikai adatok átvizsgálásakor, mint amiben eredetileg a nyomozás elindult – érvelnek az ügyészek.

 

Hirdetés